Szóval lássuk mi történt eddig, és mi várható a közeljövőben.
Az elmúlt 2 hónap
Nem igazán tudnám hogy leírni ezt az időszakot máshogy, mint kaotikus.
Ahány pénzintézet annyiféle módon reagált a koronavírus által előállt helyzetre.
Sebtében összedobott, majd módosított termékpaletta, naponta változó szabály, és feltételrendszerek, sorok, és várakozás.
Nem volt szerencsés a hozzá tartozó intézményeknél, szolgáltatóknál bevezetett korlátozások sem.
A földhivatal romokban, a közjegyzők elhavazva, kormányablakok szintúgy.
A kedvencem az elmúlt hetekből, az az ügyfél élmény, aki jelezte, hogy felhívta őt a banktól egy értékbecslő, és elmondta mit, hogyan fotózzon le, majd küldjön el számára e-mailben…
Itt azért már erősen felemeltem a szemöldökömet.
Mit hoz a jövő?
Nézzük meg először szolgáltatási oldalról.
Jövő héttől, több partnerbankunk is jelezte, hogy ismét teljes létszámmal fog dolgozni, és várhatóan a tőlük megszokott tempóban.
Ez igen üdvözítő, hisz eddig sokszor napokkal, de volt hogy hetekkel is megcsúsztak a sztenderd ügyletek is.
Kivétel nélkül az összes bank szigorított a hitelfelvételek kritériumain.
Ez mit jelent?
– Jellemzően magasabb elvárt minimális jövedelmet,
– Számos kiegészítő jövedelmet amit eddig elfogadtak, most korlátozottan, vagy sehogy nem számolnak be.
– Főként alkalmazotti státuszt preferálnak – van olyan partnerünk, aki KATA-s vállalkozásokat például egyáltalán nem finanszíroz ideiglenesen,
– Különösen alaposan vizsgálják a recesszióval kiemelten érintett munkaköröket, akár alkalmazotti, akár munkáltatói oldalról,
– Valamint a külföldi jövedelmek elfogadhatóságát is megnyirbálták.
– Vagy van, hogy magasabb önerőt kérnek az eddig elvártnál.
Elmondásuk szerint ezeken a feltételeken előre láthatólag, a gazdaság stabilizálódásáig nem is nagyon szándékoznak változtatni.
Minden lehetőséget érdemes alaposan körbejárni, hiszen most valóban apróságokon bukhat el egy lakáshitel!
Kérd ingyenes segítségünket, hogy ne kelljen felesleges, és sokszor valóban idegőrlő köröket futnotok!
Kamatkörnyezet
Amikor valaki hitel felvétel mellett dönt- legyen az jelzálog, vagy fogyasztási hitel -, két kérdés van, amire egészen biztosan kíváncsiak első körben.
Az egyik, hogy biztosan megkapja-e, a másik pedig, hogy mennyiért.
Az első kérdésre 100%-ot mondani képtelenség, a másodikra viszont közlési kötelezettsége van a pénzintézeteknek, így csak azzal foglalkozunk most.
Áprilisi teóriák szerint a BUBOR emelkedésével, májusban már emelkedést kellett volna tapasztalni a lakáshitelek piacán, azonban ezek különböző okokból elmaradtak.
Piaci pletykák szerint az itt elvesztett kamat forintokat a szigorúbban, és/vagy teljesen megvétózott kamat kedvezményekkel ellensúlyozták.
Ez mit jelent?
Az extra kedvezményeket is nehezebb lett elérni, vagy csak kisebb mértékben adták meg, sőt egyes esetekben akár el is álltak tőle.
Egy út van felfelé
Ami jellemzi a kamatfelárakat is.
Május végével az akciós időszak végéhez érkezünk.
Az új egyhetes kamat 0,9%ra emelésével a BUBOR nagysága 0,4-0,5%-al növekszik, ami várhatóan -most már valóban- megjelenik a törlesztő részletekben is.
Ez mit jelent?
Számokkal kifejezve, egy 10millió forintos 20 éves, 10 fix lakáshitel esetében nagyjából 2-3.000Ft os emelkedést okozhat.
Persze akiknek a törlesztőjük fix konstrukció, azoknál ez nem jelenik meg, de egy változó kamatozású hitel esetében ez akár már a következő törlesztőrészletnél jelentkezhet.
Nekik javasoljuk, hogy minél előbb cseréljék le meglévő szerződéseiket, így akár havi több tízezer forintot is megspórolva.
Szeretnél többet spórolni?
Régi- új barátok
Számos termék értékesítését szüntették meg a bankok ezidáig.
Ezek között voltak többek között a hitelkártyák, folyószámlahitelek.
Ezek a termékek nem egységes szabályzással voltak jelen, így a visszatérésük sem törvényszerű, ám több partnerünk már jelezte, hogy újra elérhetővé teszi őket új és meglévő ügyfeleik számára egyaránt.
Hamarosan jön a következő bejegyzésünk, ami az ingatlanpiaccal, és ezáltal a hitelekkel közvetlen kapcsolatban, majd ezt követően néhány tipp, hogy készülj fel a következő gazdasági vészhelyzetre!
Molnár András
Pénzügyi szakértő
Email: hello@okosdontes.hu
Telefon: 06-30-812-8267
Többet szeretnél tudni?
Keress minket!
Jelen weboldal tartalma, és a hozzá tartozó valamennyi dokumentum tájékoztató jellegű, és nem minősül biztosítási termék, befektetési tanácsadás, vagy pénzügyi szolgáltatás ajánlattételnek! Ezen információkat és adatokat az Okos döntés üzemeltetői megfelelő gondosság mellett rendszeres időközönként felülvizsgálja, és frissíti. A köztes időben azonban az adatok, és információk elavulttá válhatnak, így azok idegenszerűségéért, teljességéért, esetleges pontatlanságáért felelősséget nem vállalunk. Kérjük, hogy mielőtt a honlapunkon olvasott információk alapján üzleti döntést hozna, feltétlenül lépjen kapcsolatba velünk. Az Okos döntés fenntartja magának a jogot, hogy a jelen honlapon található információkat bármikor előzetes értesítés nélkül módosítsa.
Az Okosdöntés partnere a Proactive Bussines Zrt., a Bankmonitor , és a HOLD AlapkezelőOkosdöntés.hu