2009ben megszületett a szocpol gyereke a CSOK.
Teljes nevén – Családok Otthonteremtési Kedvezménye.
A teljes támogatás két részből áll(hat).
1; egy vissza nem térítendő támogatásból
2; egy kedvező, támogatott kamatozású lakáshitelből.
A CSOK-nak és alapvetően az egész Családtámogatási akciótervnek a gazdaság fellendítése mellett van egy újabb nagyobb léptékű szándéka is.
Ahogy az köztudott az európai társadalmak elöregedő társadalmak.
Egyre kevesebb gyerek született, így behoztak egy új tényezőt, méghozzá a gyerekvállalás ösztönzést.
És nem csak a városokban lakóknak, hanem a vidéki településen élők számára is.
Ez a CSOK legújabb kistestvére, a Falusi CSOK.
Ennek a támogatásnak a létjogosultságát a „központosulás”, a kis lélekszámú települések elnéptelenedése ezzel egyidejűleg a nagyvárosokba való hatalmas létszámú bevándorlás generálta ár növekedését okozta.
Ez a támogatás segít a kistelepülések fellendítésében és a szegényebb családok lakáshoz jutásában is. Illetve itt bejön egy újabb nagy fehér folt lefedése, hisz használt lakás vásárlásra akkor igényelhető, ha vásárlás mellett korszerűsítünk, bővítünk esetleg a kettőt egyszerre. A fő szabály ebben az esetben, hogy az összeg maximum 50% át lehet a vásárlásra fordítani.
Én már igényeltem SZOCPOL-t!
Ha igényeltünk SZOCPOL-t azért tartogat lehetőségeket a CSOK.
Ugyanis a szocpol utáni gyerekekre igényelhetjük a CSOK támogatást. Így a már felvett összeggel csökkentett támogatás igényelhető, amennyiben a feltételeknek megfelelünk.
CSOK mostohatestvére az OTK hitel
A CSOK egy vissza nem térítendő állami támogatás, amit főként ingatlan vásárláshoz lehet igényelni.
Mellég igényelhető hitelkonstrukció, az Otthonteremtési kamattámogatott Kölcsön, vagy ahogy mi nevezzük az OTK.
Ez azonban nem jár automatikusan, és az igénylésekor ugyan olyan bírálati procedúrán kell keresztül mennünk, mint bármilyen más lakáshitel konstrukció esetén
Az OTK- hitelek legvonzóbb tulajdonsága, hogy a teljes futamidő alatt fix 3%-os a kamat. Ezzel mind az induló havi törlesztők, mind a teljes visszafizetés összegét illetően komoly előnyt jelent a többi viszonylag hosszú kamatperiódusú lakáshitelekkel szemben.
A hitel sajátossága, hogy a futamidő maximum 25 év lehet. Ami még be is nyelhető, a többi hitel maximum 30 éves futamideje mellett.
Azonban megköti a kezünket, hogy az elérhető teljes támogatás, kizárólag újépítésű lakás megvásárlása, vagy építése esetén érhető el, míg a „normál” hiteleknél sokkal nagyobb mozgásterünk van a felhasználást illetőleg.
Mire használhatom fel?
1. 2008. július 1-jén vagy azt követően kiadott építést engedélyező dokumentummal rendelkező új lakás építéséhez,
2008. július 1-jén vagy azt követően kiadott használatbavételt engedélyező dokumentummal rendelkező új lakás vásárlásához, vagy
a kérelem benyújtásának időpontjában építést engedélyező dokumentumokkal rendelkező, de használatbavételt engedélyező dokumentumokkal még nem rendelkező olyan új lakás vásárlásához, amelyet gazdálkodó szervezet természetes személy részére való értékesítés céljára épít vagy építtet, és amelyet első ízben természetes személy részére értékesítenek.
2. Használt lakás vásárlásához
3. Meglévő lakás bővítéséhez.
Mi minősül bővítésnek a csok esetében?
Bővítésnek minősül, ha a lakás hasznos alapterülete legalább egy lakószobával nő, ideértve az építmény térfogatnövelésével nem járó tetőtér-beépítést is. (Vagyis azt, amikor a meglévő padlástérben lesz kialakítva a lakóingatlan.)
Bővítésnek számít az emeletráépítéssel vagy tetőtér-beépítéssel létrehozott lakás is, amennyiben az emeletráépítés vagy tetőtér-beépítés révén nem jön létre két új, önálló albetétként nyilvántartott lakás.
Hogyan kell igényelni bővítésre a csok-ot?
A csok-ot házastársak vagy élettársak kizárólag együttesen igényelhetik, de a gyermeküket egyedül nevelők is jogosultak a támogatásra. Az egy háztartásban élők egyidejűleg egy családi otthonteremtési kedvezmény igénybevételére jogosultak.
A csok–ot lehetőség van vállalt gyermekre is megigényelni, ám erre kizárólag az úgynevezett fiatal házaspároknak van lehetőségük. Fiatal házastársaknak minősülnek azok, akik közül legalább az egyik fél a családi otthonteremtési kedvezmény iránti kérelem benyújtásának időpontjában még nem töltötte be a 40. életévét.
MENNYI LEHET A TÁMOGATÁS ÖSSZEGE?
A CSOK összege új lakás (ház) építése vagy vásárlása, használt lakás vásárlása vagy bővítése esetén:
Eltartott gyermekek száma | Új lakás hasznos alapterülete (m2) | Új ház hasznos alapterülete (m2) | Támogatás (Ft) | Használt lakás hasznos alapterülete (m2) | Alap összeg (Ft) |
1 | minimum 40 | minimum 70 | 600 000 | minimum 40 | 600 000 |
2 | minimum 50 | minimum 80 | 2 600 000 | minimum 50 | 1 430 000 |
3 | minimum 60 | minimum 90 | 10 000 000 | minimum 60 | 2 200 000 |
4 vagy több lakás minimum 60 m2, ház minimum 90 m2 hiányzik | 10 000 000 | minimum 70 | 2 750 000 |
A lakásbővítést követően kialakított lakás hasznos alapterületének el kell érnie a fenti táblázat szerinti minimum hasznos alapterület értékét.
2 gyermek esetén a kamattámogatott hitel maximum 10 millió, míg 3 gyermek esetén 15 millió forintig igényelhető.
Itt is meg kell említenünk, hogy amennyiben előre ígértük a gyerekek születését és az nem történik meg, a hitel kamattámogatását a babaváróhoz hasonlóan 120 napon belül egy összegben vissza kell fizetnünk, illetve a hitelünk az akkor aktuális kamatokhoz igazodva piaci kamatozásúvá válik.
Álljunk is meg, és összegezzük kicsit, már ami az „ingyen” pénzeket illeti.
Abban megegyezhetünk, hogy hármas ikrek viszonylag ritkán születnek, így 3 gyermek születése mindenképpen egy hosszabb folyamat, amire rengeteg előre nem látható esemény lehet pozitív, ugyanakkor negatív hatással is.
Az is tény, hogy ha és amennyiben 3 gyermeket tervezünk és a vállalásunkat teljesíteni tudjuk abban az esetben a piaci hitelekhez képest töredékébe kerül az általunk kiválasztott ingatlan.
Mi van, ha nem jött össze? Fizetünk!
Méghozzá katonásan. Ugyanis 60 napunk van a teljesítési határidő dátumától, hogy visszafizessük a megszületett gyerekek után járó összeggel csökkentett maradványösszeget.
Itt meg is nyugodnánk, ha nem számítanának fel késedelmi kamatot méghozzá az igénybevétel napjától számított késedelmi kamatot.
Csak, hogy ne aludjunk nyugodtan amennyiben 3 gyerek nem születik meg, úgy a Ptk. (Polgári Törvénykönyv) szerinti kamat 5, igen jól látod 5-szörösével kell visszafizetni.
Elméletben létezik egy mentőöv, ha nem tudnánk ezt az összeget 60 napon belül visszafizetni (ami a hitelezési folyamatokat tekintve elég valószínű), kérhetünk részletfizetési lehetőséget a legközelebbi járási hivatalból.
Gyakorlati példával nem számolhatok, hisz a CSOK 2015-ben indult, így még 2025-ig van ideje a családoknak.
Többet szeretnél tudni?
Keress minket!
Jelen weboldal tartalma, és a hozzá tartozó valamennyi dokumentum tájékoztató jellegű, és nem minősül biztosítási termék, befektetési tanácsadás, vagy pénzügyi szolgáltatás ajánlattételnek! Ezen információkat és adatokat az Okos döntés üzemeltetői megfelelő gondosság mellett rendszeres időközönként felülvizsgálja, és frissíti. A köztes időben azonban az adatok, és információk elavulttá válhatnak, így azok idegenszerűségéért, teljességéért, esetleges pontatlanságáért felelősséget nem vállalunk. Kérjük, hogy mielőtt a honlapunkon olvasott információk alapján üzleti döntést hozna, feltétlenül lépjen kapcsolatba velünk. Az Okos döntés fenntartja magának a jogot, hogy a jelen honlapon található információkat bármikor előzetes értesítés nélkül módosítsa.
Okosdöntés.hu