A gondoskodás a tettekkel válik kézzel foghatóvá!

Mit várok a pénzügyi piacon 2024-től?

Most már lassan egyfajta hagyománnyá kezd válni, hogy a bel és külgazdasági tényezőket figyelembe véve, megosszam a várakozásaimat az előttünk álló évre várhatóan.
Nagyon fontos, hogy ezek a várakozások kizárólag ügyfél oldalról vannak figyelembe véve, és kizárólag a pénzügyi piac által érintett részére próbálnak előrejelzést nyújtani.
Na lássunk is neki 2024-nek!

Lakáspiac-hitelek

Tavaly arról írtam nektek, hogy káoszt várok, és hát ez bejött.
Bár őszintén megvallva nem ilyenre számítottam, de hát az élet úgy szép ha zajlik.
Az előttünk lévő évre azonban már nem érzem, hogy ekkora zűrzavar várhatna ránk.
Inkább egyfajta lassú ébredési fázist néznék ki az ország hitelezési szektorából.
Ahogy anno a CSOK, és babaváró, most a CSOK Plusz is hihetetlen fejetlenséggel indul újra, ami miatt kicsit a bankok, a vevők, és az eladók is óvatosak. Bár, hozzá teszem, az érdeklődés jelentős.

Az állami beavatkozással létre jött kamatplafon láthatóan élénkíti a versenyt, ahogy a 50 millióig kirúgott CSOK Plusz, és a 10%-os önerő is vérszemet adhat a lakáspiac szereplőinek.

Azonban a tavaly megugrott infláció meglátásom szerint elég mély nyomot hagyott a lakosság jelentős részében.
Amit egészen biztosra veszek, hogy a tavalyi lakáshitelezési mélypontot jelentősen magunk mögött hagyjuk, és akár 40-50%-os emelkedés is várható a kihelyezett jelzáloghiteleknél.

Igen! Ez jó eséllyel már a második negyedévben újra felgyorsíthatja az ingatlan árak emelkedését.
Ha terved van, ne várd meg amíg mások is felébrednek!

Lakástakarék számla! Akár számlanyitási díj elengedéssel is!

Nyisd meg most LTP számládat, és biztosítsd be terveidet a jövőre.
30% kamatbónusz!

Pénzt keresnél?

Tavaly erről is beszéltem. Sőt! Az év első felében csak erről próbáltam beszélni.
Olyan könnyű volt a befektetésekkel 15-20% körüli hozamokat elérni, hogy még kockáztatni sem kellett.

Na! Ez idén már egészen biztosan nem így lesz!

ha nagyon le akarom egyszerűsíteni akkor azt mondanám:
Hozamot kamatból fizetnek.
Na most ha csökken a kamat környezet, csökkennek a hozamok is.
Bizony. Idén már a biztonságos 8-10%-nak is lehet majd örülni. Ez fölött – ha marad az irány- csak a kockázat fokozatos növelésével lehet majd magasabb hozamot realizálni.

Erről készült is egy rövid videó:

@okosdontes.hu Év elején nem győztem hangsúlyozni, hogy a befektetéseknek kedvez a piac! Most nehezített pálya jön. Maradnak a részvények, ETF-ek, és a meg kockázatosabb termékek, ha kimagasló hozamot szeretnétek. De hát ilyen ez a popszakma 😎 #okosdöntés #pénzügyek #befektetés #megtakarítás #kockázat #felelősség #tőzsde #kereskedés #részvény #kötvény #etf #értékpapír #forex #hozam #ltp #lakastakarék ♬ eredeti hang - András Molnár

Biztosat a bizonytalanért

Ha Te is az óvatosabb játékosok közé tartozol, akkor van itt pár tipp neked, amit nem érdemes kihagynod!

1; Lightyear
Fintech app befektetésekre. Akár már TBSZ számlára is.
A lekötetlen forintodra is tud adni jelenleg 7%-ot. 
Azért ez nem rossz!
Bár sokáig szerintem nem fogja tartani, mert erősen követi a piacot.
Regisztrációhoz használd a linkem: https://lightyear.com/go/andrás535

2; LTP
Hosszú távon a csökkenő kamatkörnyezetben egy SZOCHO, és kamatadó mentes termék határozott pénzügyi előnyt jelenthet. 3 éve még a lekötött betétek sem tudták ezt hozni. Ráadásul sz új LTP termékek szinte szabad felhasználással kecsegtetnek, és akár a számlanyitási díjat is meglehet spórolni!

Persze, tudom hogy ez jelenleg nem túl acélos, de cserébe biztonságos, és kiszámítható.

Több a befektetésekről

Kripto piac
2024 elég komoly lehetőségeket kínál a blokklánc szerelmeseinek. Ha a Blackrock engedélyt kap a BTC ETF-re óriási rally alakulhat ki! 
Érdemes szemmel tartani a piacot.

Tőkepiac
A tavalyi év nagy nyertese volt az IT szektor is a részvények piacán. Akár 100% feletti hozamokat is el lehetett érni, a megszokottnál kedvezőbb kockázati tényezők mellett.
Idén azonban már itt is konszolidáltabb eredményekre számítok. Sokkal több figyelem, idő, és türelem szükséges majd a jó eredményekhez.

És ha már kockázat!
Ide is készültem számotokra egy rövid magyarázó videóval, hogyan is kell a kockázatot elképzelni a tőzsdén:

 

@okosdontes.hu A befektetések kockázatata mindenkinek mást jelent. Olyannyira, hogy a a legtöbb esetben, egyfajta abszolút bukás ami felmerül az emberekben. Pedig ez közel sem így van! #okosdöntés #pénzügyek #befektetés #kockázat #felelősség #tőzsde #kereskedés #részvény #kötvény #értékpapír #tudás #információ #alapok #gondolkodás #fejlődés ♬ eredeti hang - András Molnár

Végszó

Mert ez megint az a rész, amit kötelességemnek érzek elmondani.
Ezek a saját meglátásaim, azok alapján az információk alapján amik körbe vesznek.
Számtalan külső tényező módosíthat minden elképzelésen, így csak a folyamatos odafigyelés adhat megfelelő pénzügyi biztonságot.

A háború még mindig tombol a szomszédban (sőt azóta a közel keleten is), a migrációs nyomás egyre erősebb, a tavalyi évre várt Uniós források is jó eséllyel csak idén érkeznek meg… És még számtalan mikró, és makrogazdasági tényező szól bele az életünkbe, a politikáról nem is beszélve.
Szóval a fenti szösszenet inkább lehet iránymutató, mint valódi gazdasági elemzés, de azt gondolom kiindulási alapnak az év első felében megállja a helyét.

Ha kérdésed van, vagy ötlet, észrevétel csatlakozz hozzánk valamelyik közösségi média platformon, és kövesd a csatornákat ahol rendszeresen igyekszem friss tartalmat feltölteni!

Picture of Molnár András

Molnár András

Pénzügyi szakértő
Email: hello@okosdontes.hu
Telefon: 06-30-812-8267

Többet szeretnél tudni?

Keress  minket elérhetőségeinken!

Vagy használd a lenti űrlapot, hogy egy okos döntést hozhass! 
Keress meg minket, és megmutatjuk, hogy mindig van választásod!

Teljes neved, vagy ahogy szólíthatunk
Amit biztosan megkapsz, és ahova szükségesetén válaszolunk
Csak számokat írj. Pl: 06301234567
Akár több témát is megadhatsz
Írd le nekünk, amit fontosnak tartasz, mielőtt megkeresünk. Minél részletesebb vagy, annál pontosabban tudunk segíteni, akár már az első alkalomkor.
Elolvastam, és megértettem az adatkezelési tájékoztatóban leírtakat.

Jelen weboldal tartalma, és a hozzá tartozó valamennyi dokumentum tájékoztató jellegű, és nem minősül biztosítási termék, befektetési tanácsadás, vagy pénzügyi szolgáltatás ajánlattételnek! Ezen információkat és adatokat az Okos döntés üzemeltetői megfelelő gondosság mellett rendszeres időközönként felülvizsgálja, és frissíti. A köztes időben azonban az adatok, és információk elavulttá válhatnak, így azok idegenszerűségéért, teljességéért, esetleges pontatlanságáért felelősséget nem vállalunk. Kérjük, hogy mielőtt a honlapunkon olvasott információk alapján üzleti döntést hozna, feltétlenül lépjen kapcsolatba velünk. Az Okos döntés fenntartja magának a jogot, hogy a jelen honlapon található információkat bármikor előzetes értesítés nélkül módosítsa.
Az Okosdöntés partnere a Proactive Bussines Zrt., a Bankmonitor , és a HOLD Alapkezelő