CSOK Plusz – A 2024-től érvényes feltételek
Az 5 ezer fő feletti településeken új támogatott hitel lesz elérhető 2024-től, ennek kamata a jelenlegi CSOK + hitel kombinációhoz hasonlóan maximum 3% lehet, ami lényegesen kedvezőbb a piaci hitelkamatoknál. A kedvezményes hitel azonban nem csak a nagyobb településeken lesz igényelhető, ugyanis a Falusi CSOK vissza nem térítendő támogatás mellé is felvehető lesz.
A támogatott, kedvezményes hitel maximális összege a vállalt gyerekek számától függően:
- egy gyereknél 15 millió Ft;
- két gyereknél 30 millió Ft;
- 3 gyereknél pedig 50 millió forint lehet.
A bejelentés alapján elképzelhető, hogy az igényelhető összeg szempontjából a meglévő gyerekek is számítanak: vagyis akkor is elérhető lehet az 50 millió Ft támogatott hitel, ha két meglévő gyermek mellé vállalunk egy újabb babát.
A Családi Otthonteremtési Kedvezmény Plusz hitel futamideje 10-25 év lehet.
Ha a 2023. december 31-ig érvényben lévő CSOK, Falusi CSOK, illeve CSOK-hitel szabályokról szeretnél többet megtudni, keresd fel kapcsolódó oldalunkat!
Az első évben csak kamatot kell fizetni a CSOK Plusz hitel után
A CSOK Plusz előnye még, hogy az első évben nem kell tőkét, csak a 3%-os kamatot törleszteni.
Kell önerő a CSOK Plusz hitelhez?
Mivel a támogatott CSOK Plusz egy lakáscélú jelzáloghitel, mindenképpen szükség lesz önerőre. Ennek minimuma a becsült forgalmi érték – ez jó esetben a vételár – általában 20 százaléka, de az első lakásukat vásárlók a tervek szerint 10 százalék saját megtakarítással is belevághatnak a vásárlásba.
41 éves korig lesz elérhető a CSOK Plusz
Jó hír, hogy a hitelt igénylő édesanyák 41 éves korig igényelhetik a kölcsönt, ám 2 éves átmeneti időszakban azok a várandós nők is megkaphatják a támogatott kölcsönt, akik ennél idősebbek.
A kedvezményes hitel telekvásárlásra nem lesz fordítható!
80, illetve 150 millió forint lehet majd a megvásárolt ingatlan értéke
Megkötés, hogy az első közös otthon megvásárlása esetében 80 millió forint lesz a hitelből megvásárolható ingatlan értékének felső határa, míg a nem első lakásukba költözők, illetve a meglévő ingatlanjukat bővítők esetében 150 millió forint lesz a felső értékhatár.
Milyen típusú ingatlanra jár az új kamattámogatott lakáshitel?
A CSOK Plusz hitel a nagyobb településeken
- használt és
- új lakóingatlan megvásárlására,
- építésre, valamint
- meglévő ingatlan bővítésére használható fel.
Új lakás vásárlásánál előírás, hogy az új ingatlan vételára magasabb legyen annál, mint amit korábban – 2 éven belül – a házaspár értékesített. Amennyiben a párnak van ingatlanja, ám azt nem értékesíti, akkor az új árát illetően nincs megkötés.
A Falusi CSOK-kal kombinálva a CSOK Plusz az úgynevezett preferált kistelepüléseken
- használt ingatlan korszerűsítéssel és/vagy bővítéssel egybekötött megvásárlására,
- új lakóház megvásárlására,
- építkezésre,
- meglévő ingatlan korszerűsítésére és/vagy bővítésére fordítható.
Meglévő ingatlannál várhatóan a CSOK Plusz hitel maximális összegének fele vehető fel: egy gyerekkel 7,5 millió forint, két gyerekkel 15 millió forint, míg három gyerekkel 25 millió forint lesz a plafon.
Mire lehet igényelni a CSOK Pluszt? Építkezésre felhasználható?
Az új városi CSOK-nak is becézett konstrukció saját építésű lakóingatlanra is igényelhető.
Ki igényelhet CSOK Pluszt?
- Kizárólag házaspárok kaphatják meg a 2024-ben induló támogatott kölcsönt. (Egyedülállók, élettársak nem lesznek jogosultak rá.)
- A házaspár hölgy tagja igényléskor nem tölthette be a 41. életévét. (Ezen szabálynál van egy kiskapu: 2025. december végéig akkor is megkaphatja a házaspár a hitelt, ha a hölgy idősebb. Ebben az esetben azonban elvárás, hogy már úton legyen a baba, pontosabban a magzat betöltse a terhesség 12. hetét.)
- A kedvezmény igényléséhez legalább egy gyermeket kell vállalnia a családnak.
- A házaspár mindkét tagjának büntetlen előéletűnek kell lennie.
- A házaspár egyik tagjának sem lehet 5 ezer forintot meghaladó köztartozása.
- Legalább a házaspár egyik tagjának minimum 2 éves TB jogviszonnyal kell rendelkeznie.
- Banki hitelről lévén szó meg kell felelni a hitelintézet bírálati előírásainak is. Vagyis hitelképesnek kell lennie a párnak.
Mi felel meg az elvárt TB jogviszonynak?
Az igénylő házaspár egyik tagjának legalább 2 éves folyamatos TB jogviszonnyal kell rendelkeznie a kérelem benyújtásakor.
Az alábbi jogviszonyok felelnek meg ennek az előírásnak:
- Tbj törvény 6.§-a alapján biztosítotti jogviszony.
- Hazai középfokú, vagy felsőfokú oktatási intézményben nappali rendszerben folytatott tanulói jogviszony.
- Külföldi felsőoktatási intézményben folytatott tanulói jogviszony.
- Tbj törvény 4.§-a (11) pontja szerinti kiegészítő tevékenység folytatása.
Könnyítés, hogy legfeljebb 30 napos, egybefüggő megszakítás még elfogadható. Több ilyen kisebb megszakítás is lehet, ami fontos, hogy ezek a szünetek nem számítanak bele a 2 éves jogviszonyba. Hasonló a helyzet a jogviszony esetleges szüneteltetésével is: ez sem kizáró ok, de nem számít bele a 2 évbe. (Ha például valakinek három alkalommal volt egy-egy húsznapos megszakítása az elmúlt időszakban, akkor neki 2 év + 2 hónap múltat fognak nézni, hogy meglegyen a teljes két éve.)
Az igénylés megelőző 180 napra szigorúbbak a TB előírások
Az igénylést megelőző 180 napos időszakra szigorúbb előírások érvényesek:
- A magyar alkalmazotti vagy vállalkozói jogviszony szükséges. (A közmunka programban való részvétel jelen esetben nem elfogadható.)
- A Tbj törvény 4.§-a (11) pontja alapján végzett kiegészítő tevékenységeket is elfogadják.
Ha valaki az igénylést megelőző 180. napon külföldi TB jogviszonyt igazol, akkor tőle csak az igénylést megelőző utolsó 90 napra lesznek elvárva a szigorúbb feltételek.
Az igénylés benyújtásakor elvárt TB jogviszony
Igényléskor az azt megelőző félévre érvényes szigorúbb feltételeket kell teljesíteni:
- Magyar alkalmazotti vagy vállalkozói jogviszony szükséges. (A közmunka programban való részvétel jelen esetben nem elfogadható.)
- A Tbj törvény 4.§-a (11) pontja alapján végzett kiegészítő tevékenységeket is elfogadják.
- Magyarországon dolgozó, de külföldi adóshatóság által biztosított magyar állampolgár is megfelel az elvárásoknak.
Kikre nem kell alkalmazni a TB előírásokat?
Néhányan mentesülnek a szabályok alól.Nem kell megfelelniük a TB jogviszonyra vonatkozó előírásoknak azoknak, akik gyermekek otthongondozási díjában vagy ápolási díjban részesülnek, vagy megváltozott munkaképességű személynek minősülnek.
Illetve azon magyar állampolgároknak, akik 2 éves külföldi TB jogviszonyt igazolnak elegendő nyilatkozniuk arról, hogy a jövőben magyar jogviszonyt létesítenek. Más, erre vonatkozó előírást nem kell teljesíteniük.
A megvásárolható, építhető lakás vagy ház minimális alapterülete:
Lakás esetében az alapterületre vonatkozó minimális előírás:
- egy gyermek esetén a 40 négyzetméter;
- két gyermek esetén az 50 négyzetméter;
- három vagy több gyermek esetén a 60 négyzetméter.
Önálló lakóház esetében az alapterületre vonatkozó minimális előírás:
- egy gyermek esetén a 70 négyzetméter;
- két gyermek esetén az 80 négyzetméter;
- három vagy több gyermek esetén a 90 négyzetméter.
Az alapterület vizsgálatánál a meglévő és vállat gyermekeket is figyelembe kell venni.
Építési telek megvásárlására igényelhető lesz a CSOK Plusz?
A CSOK Plusz nem fordítható telekvásárlására. Ez azt jelenti, hogy a saját építésű ingatlanok esetében a telek megvételét saját forrásból vagy piaci hitelből kell megfinanszírozni.
Felújításra vagy korszerűsítésre igényelhető lesz a CSOK Plusz?
A nagyobb településeken a CSOK Plusz csak felújításra vagy korszerűsítésre nem elérhető, itt a meglévő ingatlant legalább bővíteni kell majd.
Amennyiben Falusi CSOK-hoz kapcsolódik a támogatott lakáshitel, akkor annyiban más a helyzet, hogy a Falusi CSOK támogatás felét a használt ingatlan megvásárlására, míg a másik felét korszerűsítésre és/vagy bővítésre kell fordítani.
Meglévő ingatlan korszerűsítésére és/vagy bővítésére az új CSOK hitel összegének fele fordítható, vagyis egy gyerekkel 7,5 millió, két gyerekkel 15 millió, míg három gyerekkel 25 millió forint a támogatott kölcsön maximuma.
A CSOK Pluszhoz is jár az illetékmentesség és az áfa-visszaigénylés?
Az új építésű ingatlanoknál az ígéretek szerint 2024-et követően is vissza lehet majd igényelni az 5%-os lakásáfát, valamint az építkezéseknél a 27%-os áfa is visszaigényelhető marad 5 millió Ft összeghatárig.
Fontos ugyanakkor, hogy a megjelent CSOK Plusz jogszabálytervezet nem rendelkezik az illetékmentességről és az adóvisszatérítésről, így ezek sorsa még nem biztos.
Mennyi lesz a CSOK Plusz törlesztője?
15, 30 és 50 millió forint CSOK Plusz hitelnek körülbelül 83 600 forint, 167 100 forint, illetve 280 000 forint lesz majd a havi törlesztője. Ez lényegesen kedvezőbb a piaci lakáshiteleknél, amelyek kamata jelenleg kicsivel 7 százalék alatt kezdődik.
Számít a meglévő gyerek a CSOK Plusznál?
A Családi Otthonteremtési Kedvezmény 2024-ben felvehető összegét illetően a meglévő és a vállalt gyerekek egyaránt számítanak. Például, ha egy meglévő gyermek mellé a pár még két babát vállal, akkor ők 50 millió forint CSOK Plusz hitelt igényelhetnek. Ugyanez a helyzet akkor is, ha a pár két meglévő mellé egy gyereket vállal, vagy ha nincs még gyerekük, ám hármat szeretnének.
Gyermektelen pár legfeljebb három babát, egy gyermekes pár legfeljebb két babát, mg kettő vagy annál több meglévő gyermekkel rendelkező pár legfeljebb egy babát vállalhat.
Ugyanakkor a CSOK Plusz egyéb kedvezményeinél kizárólag az újonnan megszülető gyerekek számítanak. Az egyik ilyen az egy éves időtartamra kérhető hitelmoratórium, ami azt jelenti, hogy az első baba megszületését követő 12 hónapban nem kell törleszteni a kölcsönt. (Emiatt azonban egy évvel meghosszabbodik az otthonteremtési támogatott hitel futamideje is.)
A második gyerektől kezdődően minden egyes baba után 10-10 millió forinttal csökken a fennálló tőketartozás, ami ugyancsak nem vonatkozik a meglévő gyerekekre. Például, ha egy gyereke van a párnak és a CSOK Plusz hitel felvételét követően babájuk születik, akkor a moratóriumot igényelhetik, a hitelelengedéshez azonban még legalább egy további gyermeknek érkeznie kell.
A 10 millió forint hitelelengedés pénzügyi hatása annál nagyobb, minél hamarabb születik a gyerek, hiszen nagyobb időtávra nem kell kamatot fizetni utána. Ha például a kölcsön felvételét követő 5. év végén csökken 10 millió forinttal az új CSOK Plusz hitel tőketartozása, akkor ezáltal a hátralévő 20 év alatt az elengedett 10 millió forinton felül 3,36 millió forint kamat megfizetése alól is mentesül a család. Amennyiben a gyerek a 2. év végén születik, akkor összesen 23 évnyi kamatot spórolhatnak meg, így a 10 millió forinton felül plusz 3,9 millió forint az elérhető pénzügyi előny.
Mennyi időn belül kell megszületniük a CSOK Plusz kapcsán vállalt gyerekeknek?
A CSOK-hoz hasonló gyermekvállalási határidők lesznek majd a CSOK Plusznál is.
Eszerint
- az első gyermek megszületésére 4 éve,
- a második gyerek megszületésére 8 éve,
- míg a harmadik gyermek megszületésére 10 éve lesz a pároknak.
Ki minősül gyermeknek?
Az igénylők vér szerinti és örökbefogadott gyermekei is megfelelőek. A gyermek igényléskor nem tölthette be 25. életévét. (Az életkori szabályt nem kell figyelembe venni, ha gyermek megváltozott munkaképességű.)
Gyermeknek minősül a magzat is, amennyiben betöltötte a terhesség 12. hetét. Gyermekvállalás szempontjából az igényléskor meglévő magzat még nem minősül megszületettnek, vele teljesíthető a gyermekvállalás.
Egy éves hitelmoratórium kérhető, ha megszületik a gyerek
Amennyiben megszületik az első gyerek, akkor az adósok 1 éves hitelmoratóriumot kérhetnek, ebben az esetben a futamidő egy évvel meghosszabbodik. Ez valószínűleg azt jelenti, hogy a hitel teljes visszafizetése emelkedni fog, ám pontos információk csak a részletszabályok novemberi megjelenését követően lesznek.
10 millió forint hitelelengedés a második gyerektől
A második gyermektől a tőkéből minden gyerek után elengednek 10-10 millió forintot.
Mekkora jövedelem kell 15, 30, illetve 50 millió forint támogatott hitelhez?
25 éves futamidőre 15, 30, illetve 50 millió forint támogatott CSOK Plusz hitelnek 71 500, 143 000 forint, illetve 237 500 forint lesz a havi törlesztője, amihez 50 százalékos JTM-mel – jövedelemarányos törlesztőrészlet-mutató – számolva legalább 475 000 forint nettó igazolt jövedelem szükségeltetik. Ez azonban akár nagyobb is lehet, ugyanis a bankok a legtöbb esetben a nettó jövedelmet előbb csökkentik valamekkora megélhetési költséggel, és ezt követően kalkulálnak csak JTM-et. Illetve a bankok óvatosabbak is lehetnek, és dönthetnek úgy, hogy nem mennek el a JTM-korlát felső határáig.
Ha a pár 11 millió forint Babaváró hitelt is venne fel 20 éves futamidőre, akkor ennek 50 417 forint lesz a havi törlesztője, így összességében 287 917 forintot kell havonta kigazdálkodniuk csak hitelszolgálatra. Ehhez legalább 576 ezer forint nettó jövedelemmel kell rendelkezniük akkor, ha a bank a Babaváró támogatás esetében a kedvezményes havi törlesztővel számol a JTM kapcsán.
A 2024-től megújuló Falusi CSOK-kal kapcsolatban is van változás
A CSOK Plusz kedvezményes hitele a Falusi CSOK vissza nem térítendő támogatása mellé is igényelhető lesz, ami jelentős pénzügyi előnyt jelenthet. Már csak azért is, mert a Falusi CSOK-hoz kapcsolódó adó-visszatérítési támogatást is fel lehet majd venni.
A preferált kistelepüléseken elérhető adóvisszatérítési lehetőségek 2024-ben:
- A preferált kistelepüléseken megvalósuló korszerűsítési, bővítési munkálatok 27%-os áfáját visszakaphatják a családok továbbra is. Az adóvisszatérítés mértéke legfeljebb 5 millió forint ebben az esetben.
- A lakás, ház építésének 27%-os áfáját is visszakaphatják a családok. A támogatás összege ebben az esetben is legfeljebb 5 millió forint lehet.
- Illetve a preferált kistelepüléseken CSOK támogatásból új lakást vásárlók visszakaphatják a vételár 5%-os áfatartalmát. Ebben az esetben nincs felső összeghatára a támogatásnak.
A Falusi CSOK esetében egységesítik a vissza nem térítendő támogatási összegeket: 1 gyereknél 1 millió forint, 2 gyereknél 4 millió forint, míg 3 gyereknél 15 millió forint jár majd a családoknak. Ez az újépítésű lakóházat vásárlóknak jelent majd pénzügyi előnyt, ők ugyanis az eredeti tervek alapján a jövő évtől 0,6, 2,6, illetve 10 millió forintra lettek volna jogosultak.
Illetve megerősítették a Kormányinfón, hogy az 5 ezer főnél kisebb településeken, vagyis a Falusi CSOK-nál nem lesz értékhatár az ingatlanokat illetően.
A bankon is múlik, hogy kapunk-e támogatott hitelt
Az új CSOK Plusz és a jelenleg elérhető városi CSOK támogatás között a legfontosabb különbség az, hogy az előbbi egy kötött célú jelzáloghitel, amit a kereskedelmi bankok folyósítanak, mint ahogy ők vállalják a hitelezési kockázatot is. Ez egyben azt is jelenti, hogy a CSOK Pluszt igénylő házaspároknak nem elég megfelelniük a hamarosan megjelenő jogszabályi feltételeknek, a bankok hitelbírálatán is át kell menniük.
Ez azért lényeges, mert az egyes hitelintézeteknél eltérő a minimálisan elvárt jövedelem összege, de másképpen kezelik a készpénzes és a külföldi jövedelmeket is, mint ahogy az adott jövedelemmel bevállalható maximális hiteltörlesztő is különböző. Emiatt ugyanaz az igénylő az egyik banknál több, míg a másiknál kevesebb CSOK Plusz hitelre számíthat, vagy akár egyáltalán nem lesz hitelképes. Abban, hogy melyik pénzintézetnél érdemes eleve elindulni (és ezzel megspórolni a felesleges köröket) egy független hitelszakértő tud díjmentesen segíteni.
A Babaváró hitel és a CSOK Plusz kombinálható?
A szabad felhasználású Babaváró hitel és a CSOK Plusz támogatás egyaránt megigényelhető, feltéve, hogy a házaspár megfelel mindkét támogatott hitel személyi és banki feltételeinek. Mivel azonban a Babaváró támogatásnál a feleség felső korhatára 40-ről 30 évre csökken, előfordulhat, hogy a párnak ezt még idén, míg a CSOK Pluszt jövőre érdemes megigényelnie.
Nagy előnye a kombinálásnak, hogy a megszülető gyerekek mindkét támogatásnál kedvezményt érnek.
Babaváró hitel: amennyiben az első 5 évben gyerek születik, akkor a futamidő végéig kamatmentes marad a hitel, míg a második gyereknél elengedik a fennálló tartozás 30%-át, a harmadik gyereknél pedig a teljes fennálló adósság megszűnik.
A CSOK Plusz hitelnél a második gyerektől minden egyes gyermek megszületését követően elengednek a fennálló tőketartozásból 10-10 millió forintot.
Mettől meddig lesz CSOK Plusz?
A CSOK Plusz támogatás 2024. január 1-től lesz elérhető, ám hogy meddig, arról nincs még információ. Mint ahogy arról sem, hogy a várhatóan 2023. novemberben megjelenő jogszabályban rögzített feltételek meddig nem változnak.
Hogyan érdemes elindítani az igénylést?
Először mindenképpen azt kell ellenőrizni, hogy a pár megfelel-e a jogszabályi feltételeknek, majd azt kell megvizsgálni, hogy hitelképesek-e. Ebben komoly segítséget jelenthet egy hitelszakértő, aki átlátja egy ilyen összetett pénzügyi tranzakció összes elemét.
Molnár András
Pénzügyi szakértő
Email: hello@okosdontes.hu
Telefon: 06-30-812-8267
Többet szeretnél tudni?
Keress minket elérhetőségeinken!
Jelen weboldal tartalma, és a hozzá tartozó valamennyi dokumentum tájékoztató jellegű, és nem minősül biztosítási termék, befektetési tanácsadás, vagy pénzügyi szolgáltatás ajánlattételnek! Ezen információkat és adatokat az Okos döntés üzemeltetői megfelelő gondosság mellett rendszeres időközönként felülvizsgálja, és frissíti. A köztes időben azonban az adatok, és információk elavulttá válhatnak, így azok idegenszerűségéért, teljességéért, esetleges pontatlanságáért felelősséget nem vállalunk. Kérjük, hogy mielőtt a honlapunkon olvasott információk alapján üzleti döntést hozna, feltétlenül lépjen kapcsolatba velünk. Az Okos döntés fenntartja magának a jogot, hogy a jelen honlapon található információkat bármikor előzetes értesítés nélkül módosítsa.
Az Okosdöntés partnere a Proactive Bussines Zrt., a Bankmonitor , valamint a Pannonsafe Kft, és a HOLD AlapkezelőOkosdöntés.hu