Itt az MNB zöld otthon programja
Zöld jelzáloglevelek vásárlása mellett az NHP lakossági alprogramjával támogatja a karbonsemlegesség elérését a jegybank.
Kétszázmilliárdos keretösszeggel indul októbertől a Zöld otthon program.
Végre megépülhetnek a korszerű otthonok?
A zöld szempontok nem érvényesülnek a lakáshitelek piacán, pedig a hazai lakásállomány energiahatékonysága alacsony.
A refinanszírozási hitelkamat nulla százalék, az ügyfél maximum 2,5 százalékot fizethet.
A maximum hitelösszeg 70 millió forint lehet – 25 éves futamidő mellett – és csak új lakás építésre, vásárlásra lehet költeni.
Kizárólag lakossági ügyfelek vehetik fel, végig fix kamatozású, a beérkezett hiteligényektől függ, meddig lesz elég a bejelentett keret.
Az MNB alelnöke hangsúlyozta:
A fenntarthatósági preferencia a zöld otthonok építését ösztönzi, míg a kormányzati otthonteremtési programok demográfiai szempontokat érvényesítenek, vagyis a programok más szempontokat tartanak szem előtt.
Zöld jelzáloglevél
Zöld jelzáloglevél-vásárlási programot is indít a jegybank, ez már augusztustól elérhető lesz.
Ennek célja, hogy célzott vásárlásokon keresztül hozzájáruljon a hazai zöld jelzáloglevél-piac megteremtéséhez, ezen keresztül pedig a zöld jelzáloghitelek terjedéséhez.
Mindez közvetetten támogatja az energetikai szempontból korszerű ingatlanok építését – magyarázta Virág Barnabás.
A monetáris tanács döntése értelmében az MNB 200 milliárd forintos vásárlási összeg elérésekor felülvizsgálja a programot.
A szakportál szerint a 0,5 százalékos kamatkülönbség forintra váltva azt jelenti, hogy míg egy tizenöt millió forintos, húszéves futamidejű csokhitel havi törlesztője körülbelül 83 ezer forint, addig a zöld hitelnél 79,5 ezer forint lesz ugyanez. Ez azt jelenti, hogy egy fiatal családnak érdemes megfontolnia, hogy a csokhitel helyett az új, zöld lakáshitelt válassza, már csak azért is, mert itt nem kell például gyermeket vállalniuk, ráadásul az eddigi információk szerint még csak a lakásban sem kell feltétlenül élniük. Az egyetlen kitétel az, hogy a megvásárolni kívánt új építésű ingatlan legalább BB energetikai besorolású legyen, ezt azonban az MNB adatai szerint jelenleg csak minden második új építésű lakás teljesíti.
Az MNB zöld útja
A jegybank már az elmúlt években is számos lépést tett, hogy elősegítse a zöld pénzügyi piacok fejlődését, valamint erősítse a környezettudatos fogyasztói szemléletmódot, hozzájárulva ezzel a klímaváltozás elleni küzdelemhez. Mérföldkőnek tekinthető az alelnök szerint, hogy az Országgyűlés 2021. május 28-i döntése alapján az MNB mandátuma Európában elsőként a környezeti fenntarthatóság előmozdítására is kiterjed.
Ezért az MNB a jegybanktörvényben rögzített feladataival összhangban küldetésének tekinti, hogy elsődleges árstabilitási céljának veszélyeztetése nélkül, hosszú távú környezeti fenntarthatósági szempontok érvényesítése mellett alakítsa ki monetáris politikai eszköztárát, amivel hozzájárul Magyarország fenntartható felzárkózásához.
Molnár András
Pénzügyi szakértő
Email: hello@okosdontes.hu
Telefon: 06-30-812-8267