A gondoskodás a tettekkel válik kézzel foghatóvá!

Mit várok 2022-től, és miért nem fog tetszeni!

Az elmúlt évek – még úgy, hogy a korona vírus beleszólt-, gazdaságilag felfelé ívelő időszak volt.
A jövedelmek szépen emelkedtek, az építőipar dübörgött, kedvező hitelek, és támogatások voltak amerre csak a szem ellátott. De ahogy az Orákulum mondta a Mátrix című filmben, aminek kezdete van, annak vége is.
Összeszedtem mire számítok a következő időszakban, és hogyan készülhetsz fel arra, ha igazam lenne.

Sötét fellegek gyülekeznek

Számos jel mutat arra, hogy a következő időszak nem lesz túl könnyű, és ez nem kizárólag Magyarország kiváltsága lehet, hanem általánosságban is egy erős visszaesést várok a világgazdaságban. Sorolom is az okokat!

Az energiahordozók árai a csillagászati magasságokban

Persze ebből itthon egyelőre nem sokat lehet érezni a lakosság számára, hiszen mesterségesen alacsonyan van tartva, de ez hatalmas kiadás minden áldott nap az államháztartás számára.

Az infláció az egekben

És a jegybank törekvései ellenére -amik inkább teszetosza próbálkozásnak tűnnek-, nem is igen akar mérséklődni. Persze valahol érthető, hiszen a választások előtt botorság lenne a lakosságot felizgatni ilyesmivel.
Ha ez megnyugtat, az inflációs adatok ilyen mértékű elszabadulása nem csak Magyarországon érhető tetten. Az Egyesült Államokban és Németországban is több évtizedes számok dőltek meg, és nem tartom valószínűnek, hogy most pont ebben akartak rekordot dönteni.

Kamatoztatnád a pénzed?

Valódi megoldás, minden élethelyzetre!
Készülj fel a jövőre velünk!
Biztonságosan

Az építőipart sem kímélik az előjelek

Egyrészt az építőanyagok ára meredeken törnek fel, és az államilag bevezetett szabályzás is csak rövid időre tudta megfékezni. Januártól már több nagy gyártó is termékeinek jelentős drágulását jelezte előre.
Erre jönnek az egyre magasabb szintű műszaki elvárások az ingatlanokkal szembe, a drága munkaerő, és itt jönnek képbe a dráguló hitelek.
Ezek együtt az építőipar bővülésének markáns akadályai lehetnek a következő időszakban.

Az a fránya alapkamat!

Nyáron adtam ki 2,8%ért. 2022 januártól már lesz, ahol 10% felett adtak hírt a lakáshitel termékről.
Persze az átlag még mindig megvan 5% körül, így még simán kaphatsz lakáshitelt inflációs érték alatt, amivel pénzügyileg még mindig okos döntés lehet.
Jut eszembe! Ugye nem felejtetted el fixálni a hiteled kamatát?

Kitettség az autóiparnak.

Ha a németeknél szarba vannak, a saját piacukat fogják menteni, nem a mienkét. Egyértelmű, hogy a saját gazdaságuk előrébb való lesz, mint hogy a külföldi partnereik, hogyan boldogulnak.

Szorosan ehhez kapcsolódik, hogy az EU-s források is vissza lettek vágva, így arra se nagyon számíthatunk.
A globális chip hiány pedig tovább nehezíti, hogy az iparág magára találjon.

Nyakunkon a választások

Ez pedig rengeteg pénzbe kerül. És nem csak közvetlen, hanem közvetett módon is.
A jelenlegi vezetés, mindent elkövet, hogy ne egyszerre omoljon a nyakunkba a tré, de ennek ára van. Novemberben például sikerült összehozniuk a történelmünk legmagasabb államadósságát.
13.havi nyugdíj, SZJA mentesség, támogatások a vállalkozásoknak, lakhatási támogatások, amik mind jól hangzanának, ha épp volna miből finanszírozni, de ez most nem az az időszak.

Az idegenforgalom sem talált magára.

Az omikron variáns megjelenése nem tett jót, a hosszú alvás után ébredező túrizmusnak, idegenforgalomnak és vendéglátásnak sem, így ez a szektor még mindig csak keresi a menekülő utakat.

Mindezek tetejében

Kína bőven alulteljesített, miközben a legnagyobb ingatlanbefektető az Evergande csődbe ment, és az állam nem segíti ki őket.
Valuta válság jelei mutatkoznak a fejlődő térségekben.
Erre itt van Törökország példának, akit a folyamatos hibás döntések miatt elértéktelenedő líra miatt naponta változó árakkal küzd, és a teljes csődöt próbálja elkerülni, ami szintén nem a stabilitás üzenetét vetíti előre, és hatással van a nemzetközi piacra.

Az érme másik oldala

Azért nem annyira tragikus a helyzet, mint elsőre tűnik, de tény, hogy elég gyenge a lapjárás.
A legfontosabb az, hogy legyen tervünk és tudatosan készüljünk egy nem várt helyzetre.
Jövőre erős gazdasági fellendülést várnak többek közt az Államokban, ami ugyan időbeni csúszással, de hazánkra is pozitív hatással szokott lenni.
Szintén várható az Európai gazdasági térség stabilizálódása, ami először a környező országokban fejtheti ki hatását, de mindenképp kihat a magyar gazdaságra is.
A Qualcomm szerint jövőre már a chiphiány is enyhülhet, ami több szektornak is az erősödését vetítheti előre (Tech részvényekre érdemes lesz odafigyelni)
Szintén jó észben tartani, hogy egy gazdasági krízis esetén a pénz nem tűnik el, mindössze helyet cserél. Vagyis ezekben az időszakokban érdemes figyelni a kiadásainkra, és azokat optimalizálni, amiben akár a mis segítségünket is kérheted, így csökkentve a havi kiadásokat.
Célszerű ezt az időszakot kihasználni arra, hogy a megfelelő befektetésekkel védjük a vagyonunkat, aminek a hatására infláció nem kezdi ki a tőkénket.

Nem vagyok jós! A fent leírt sorok nem tények, pusztán a helyzet elemzéséből levont következtetések, és pusztán a saját feltételezésemet jelentik. Elképzelhető, hogy az egészből nem lesz semmi, de én a fenti forgatókönyv alapján tervezem meg a következő hónapjaimat.

Kiegészítő olvasmányok:
Inflációról
Kína
Hitelekről
Qalcomm
Befektetésekről
Gazdaságról
Árakról
Jövőre nézve
Esélyekről

Facebook
Twitter
LinkedIn
Picture of Molnár András

Molnár András

Pénzügyi szakértő
Telefon: 06-30-812-8267

Többet szeretnél tudni?

Keress  minket elérhetőségeinken!

Vagy használd a lenti űrlapot, hogy egy okos döntést hozhass! 
Keress meg minket, és megmutatjuk, hogy mindig van választásod!

Teljes neved, vagy ahogy szólíthatunk
Amit biztosan megkapsz, és ahova szükségesetén válaszolunk
Csak számokat írj. Pl: 06301234567
Akár több témát is megadhatsz
Írd le nekünk, amit fontosnak tartasz, mielőtt megkeresünk. Minél részletesebb vagy, annál pontosabban tudunk segíteni, akár már az első alkalomkor.
Elolvastam, és megértettem az adatkezelési tájékoztatóban leírtakat.

Jelen weboldal tartalma, és a hozzá tartozó valamennyi dokumentum tájékoztató jellegű, és nem minősül biztosítási termék, tanácsadás, vagy pénzügyi szolgáltatás ajánlattételnek! Ezen információkat és adatokat az Okos döntés üzemeltetői megfelelő gondosság mellett rendszeres időközönként felülvizsgálja, és frissíti. A köztes időben azonban az adatok, és információk elavulttá válhatnak, így azok idegenszerűségéért, teljességéért, esetleges pontatlanságáért felelősséget nem vállalunk. Kérjük, hogy mielőtt a honlapunkon olvasott információk alapján üzleti döntést hozna, feltétlenül lépjen kapcsolatba velünk. Az Okos döntés fenntartja magának a jogot, hogy a jelen honlapon található információkat bármikor előzetes értesítés nélkül módosítsa.