A családon belüli öröklés és ajándékozás után bizonyos esetekben nem kell illetéket fizetni. Ez a kör egészül most ki a testvérek közötti öröklés és ajándékozás eseteire. Mikortól illetékmentes a testvér utáni öröklés és a testvértől kapott ajándék? A féltestvérekre is vonatkozik az illetékmentesség?
Hol található az illetékmentesség szabályozása?
Ahhoz, hogy egy szabálynak, előírásnak utána tudjunk nézni, nem árt, ha tudjuk, mit is kell keresnünk. Még jobb, ha azt is tudjuk, hogy hol keressük a jogi előírásokat.
Az illetékekről egy külön törvény rendelkezik. Szerencsére, ebben az esetben még a keresés sem bonyolult, hiszen maga a törvény elnevezése is egyértelműen utal a tartalmára. (Sajnos ez nem mindig van így, gondoljunk például a salátatörvényként elhíresült jogszabályokra, melyek sokféle előírást tartalmaznak egyetlen törvényben. Így, hát ember legyen a talpán, aki beható jogi ismeretek nélkül el tud igazodni az előírások, módosítások erdejében. 😕 Bizony van, hogy még jogászként sem könnyű lépést tartani a változásokkal, de legalább mi tudjuk, hogy hol és hogyan „kutakodjunk”. Na, és mindenki másnak itt van az ÉRTHETŐ JOG. 😃)
Az illetékek és az illetékmentesség szabályait az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvényben találjuk meg. (Ne aggódj, mindjárt megtudhatod a sok szám jelentését.)
A törvények számozásában az év jelenti, hogy mikor született meg az adott törvény. Ha később módosítják, attól még az eredeti „születési éve” nem fog változni. Az illeték törvény 1990-ben látta meg a napvilágot.
Az év után egy sorszám következik, vagyis az, hogy abban az évben a törvények között hányadikként jött világra az adott törvény. Törvények esetén sorszámként mindig római számok vannak. Így az XCIII „lefordítva” 93-at jelent. Nem gond, ha nem vágod kapásból a római számokat, mert az interneten a megszokott arab számok beírásával is megtalálod a törvényt. Igaz, ahhoz is tudnod kell, hogy hogyan is fordítsd a római számokat „érthetővé”. De ehhez, például itt találsz segítséget: https://kiszamolo.com/romai-szam-atvalto/
Nemhiába, a Google a barátunk. No meg azok, akik sok-sok hasznos tartalmat tesznek fel rá. 😃 (Még mielőtt azt gondolnád, hogy ez fizetett reklám, jelzem, nem az. Egyszerűen csak felhasználóbarátnak találtam az oldalon található római szám átváltót, ami segíthet azoknak, akik már rég jártak suliba, esetleg pont azon az órán hiányoztak, ahol a régi időkbe kalauzoltak bennünket, vagy csak szimplán kiütést kaptak a matektól.)
Hol találod meg az illeték törvényt?
Most, hogy már tudod, hogy melyik törvényt keresd, itt van, hogy hol tudod ezt megtenni.
A jogszabályok esetén nagyon fontos, hogy mindig az aktuális, jogi nyelven hatályos szöveget tanulmányozd. Ellenkező esetben ugyanis a tudatlanság homályában vergődsz majd, hiszen a nem hatályos szabályozás nem vezet kifelé a jogi útvesztőből.
A jogszabályok hivatalosan a Magyar Közlönyben jelennek meg. Tehát ez az első számú forrás: https://magyarkozlony.hu/
Szerencsére ma már ehhez is könnyedén hozzáférhet bárki. Nem volt ez mindig így. Pályám kezdetén a Magyar Közlönyt még leginkább papír kiadványként forgattuk. (Nem azért, mert matuzsálemi korú lennék, hanem azért, mert a digitális világ térnyerése nagyon gyors. Csak gondoltam, a női nem tagjaként jó, ha tisztázom ezt a kérdést is. 😃)
A hivatalos Magyar Közlönyön kívül több helyen is megtalálhatod a naprakész, hatályos jogszabályokat. Az egyik ilyen oldal a https://net.jogtar.hu/ Az új illetékmentességi szabályt is tartalmazó illeték törvényt például ezen a linken olvasgathatod: https://net.jogtar.hu/jogszabaly?docid=99000093.tv×hift=20200708
Öröklési illetékmentesség
Önmagában az, hogy tudod, melyik törvényt kell nézni, még nem feltétlenül jelenti, hogy könnyen rátalálsz a téged érdeklő válaszra, vagyis az illetékmentesség új szabályára. Ezért segítek most ebben.
Az új szabály szerint 2020. július 8-tól mentes az öröklési illeték alól az örökhagyó testvére által megszerzett örökrész.
Az örökhagyó egyenes ági rokona, valamint a túlélő házastársa által megszerzett örökrész illetékmentessége továbbra is fennáll. A rokonsággal kapcsolatos jogi fogalmakról is többet megtudhatsz az Öröklési tudnivalók érthetően online tudásprogramunkból.
A hagyaték mind az új, mind az említett korábbi mentességbe eső rokoni kör esetén értékre tekintet nélkül élvez illetékmentességet. Vagyis mindegy, hogy az örökölt vagyon milyen értékű, illetéket nem kell fizetni utána.
Ajándékozási illetékmentesség
Az új szabály szerint szintén 2020. július 8-tól illetékmentes az ajándékozó testvére által megszerzett ajándék.
A korábbi szabály alapján továbbra is illetékmentességet élvez az ajándékozó egyenes ági rokona, illetve házastársa által megszerzett ajándék.
Ahogyan a hagyaték esetén, az ajándékozásra is igaz, hogy mind az új, mind az említett korábbi mentességbe eső rokoni kör esetén értékre tekintet nélkül áll fenn az illetékmentesség. Vagyis mindegy, hogy az ajándék milyen értéket képvisel.
Ki a testvér az új mentesség szempontjából?
Illetékről, illetve illetékmentességről lévén szó, nagyon lényeges, hogy ki minősül testvérnek? Kire terjed ki az illetékmentesség?
A törvény nem hagy kétséget.
Kimondja, hogy testvér az a személy, akinek legalább az egyik szülője azonos az örökhagyó, illetve megajándékozó szülőjével. A szabály az örökbefogadott testvér esetén is él, vagyis nem csak a vérszerinti testvérek, a féltestvérek, de az örökbefogadással létrejött testvéri kapcsolat is számít.
Mikortól alkalmazható az új illetékmentesség?
Nagyon fontos tisztában lenni azzal, hogy mikortól él az új illetékmentesség.
Az új szabály 2020. július 8-tól hatályos. Vagyis a július 7-e után bekövetkező öröklések és ajándékozások esetén egyértelműen az új illetékmentességi szabályt kell alkalmazni.
Azonban van egy kör, ahol az új illetékmentesség él akkor is, ha az öröklésre, ajándékozásra 2020. július 8. előtt került sor.
A jogalkotó ugyanis úgy rendelkezett, hogy az illetékmentességet „a hatálybalépésük napján az állami adóhatóság által véglegesen még el nem bírált illetékügyekben is alkalmazni kell.”
A cikk szerzője: Dr. Kocsis Ildikó ügyvéd
Forrás: https://erthetojog.hu/
Többet szeretnél tudni?
Keress minket!
Jelen weboldal tartalma, és a hozzá tartozó valamennyi dokumentum tájékoztató jellegű, és nem minősül biztosítási termék, befektetési tanácsadás, vagy pénzügyi szolgáltatás ajánlattételnek! Ezen információkat és adatokat az Okos döntés üzemeltetői megfelelő gondosság mellett rendszeres időközönként felülvizsgálja, és frissíti. A köztes időben azonban az adatok, és információk elavulttá válhatnak, így azok idegenszerűségéért, teljességéért, esetleges pontatlanságáért felelősséget nem vállalunk. Kérjük, hogy mielőtt a honlapunkon olvasott információk alapján üzleti döntést hozna, feltétlenül lépjen kapcsolatba velünk. Az Okos döntés fenntartja magának a jogot, hogy a jelen honlapon található információkat bármikor előzetes értesítés nélkül módosítsa.
Az Okosdöntés partnere a Proactive Bussines Zrt., a Bankmonitor , és a HOLD AlapkezelőOkosdöntés.hu
Jelen weboldal tartalma, és a hozzá tartozó valamennyi dokumentum tájékoztató jellegű, és nem minősül biztosítási termék, befektetési tanácsadás, vagy pénzügyi szolgáltatás ajánlattételnek! Ezen információkat és adatokat az Okos döntés üzemeltetői megfelelő gondosság mellett rendszeres időközönként felülvizsgálja, és frissíti. A köztes időben azonban az adatok, és információk elavulttá válhatnak, így azok idegenszerűségéért, teljességéért, esetleges pontatlanságáért felelősséget nem vállalunk. Kérjük, hogy mielőtt a honlapunkon olvasott információk alapján üzleti döntést hozna, feltétlenül lépjen kapcsolatba velünk. Az Okos döntés fenntartja magának a jogot, hogy a jelen honlapon található információkat bármikor előzetes értesítés nélkül módosítsa.
Az Okosdöntés partnere a Proactive Bussines Zrt., a Bankmonitor , és a HOLD AlapkezelőOkosdöntés.hu