Okos döntés

A gondoskodás a tettekkel válik kézzel foghatóvá!

Nem meglepő módon az elmúlt napok egyik vezető problémája a Sberbankos ügyfelek körül alakult ki.
Nehéz megmondani, mi várható a közeljövőben a pénzintézet körül kialakult helyzetből, de azok akik a bank váltás más mellett döntöttek, azoknak próbálunk a következő bejegyzésben tanácsot adni.

Segítség a közösségi médiában

Hamar meg is jelentek az első szakértő csoportok, ahol károsultak, banki szakemberek, és közvetítők próbálják segíteni a Sberbankos ügyfeleket.

Rengeteg a tévhit, a fals információ, ezért szükséges a koncentrált információ átadás.
A csoportot itt találjátok:

Hogyan tovább?

A fenti csoportban található információk után nyilvánvaló, hogy bankot is kell váltani a továbbiakban.

Itt az óvatosabbaknak azt javasolnám, hogy valamelyik magyar tulajdonú bankot válasszák, vagy pedig egy nemzetközi szinten és hazai is jelentős részvétellel bíró pénzintézet közül válasszanak.

Kire gondolok?
– OTP
– MKB
– Budapest Bank
– Takarék Bank
– K&H Bank
– Erste Bank

Ezek után a második sor:
– CIB
– Unicredit
– Raiffeisen

Bizonytalanság gyötör?

Ha úgy érzed nem tudsz, vagy nem szeretnél egyedül választani, keress minket bizalommal elérhetőségeinken, és segítünk kiválasztani számodra a megfelelő bankot.
A bankváltáshoz egyéni kedvezményeket, és soronkívüliséget tudunk biztosítani számodra!

Facebook
Twitter
LinkedIn
Molnár András

Molnár András

Pénzügyi szakértő
Email: hello@okosdontes.hu
Telefon: 06-30-812-8267

Többet szeretnél tudni?

Keress  minket elérhetőségeinken!

Vagy használd a lenti űrlapot, hogy egy okos döntést hozhass! 
Keress meg minket, és megmutatjuk, hogy mindig van választásod!

Teljes neved, vagy ahogy szólíthatunk
Amit biztosan megkapsz, és ahova szükségesetén válaszolunk
Csak számokat írj. Pl: 06301234567
Akár több témát is megadhatsz
Írd le nekünk, amit fontosnak tartasz, mielőtt megkeresünk. Minél részletesebb vagy, annál pontosabban tudunk segíteni, akár már az első alkalomkor.
Elolvastam, és megértettem az adatkezelési tájékoztatóban leírtakat.

Jelen weboldal tartalma, és a hozzá tartozó valamennyi dokumentum tájékoztató jellegű, és nem minősül biztosítási termék, befektetési tanácsadás, vagy pénzügyi szolgáltatás ajánlattételnek! Ezen információkat és adatokat az Okos döntés üzemeltetői megfelelő gondosság mellett rendszeres időközönként felülvizsgálja, és frissíti. A köztes időben azonban az adatok, és információk elavulttá válhatnak, így azok idegenszerűségéért, teljességéért, esetleges pontatlanságáért felelősséget nem vállalunk. Kérjük, hogy mielőtt a honlapunkon olvasott információk alapján üzleti döntést hozna, feltétlenül lépjen kapcsolatba velünk. Az Okos döntés fenntartja magának a jogot, hogy a jelen honlapon található információkat bármikor előzetes értesítés nélkül módosítsa.