A gondoskodás a tettekkel válik kézzel foghatóvá!

Nyugdíj mindhalálig

Most éppen mindenki a hitelmoratórium mámorában lubickol, de bizony ettől az élet megy tovább, és a háttérben már sötét fellegek gyülekeznek…

Nagyon jelentős nyugdíjkorhatár-emelés jöhet Magyarországon, derült ki a Portfolio-nak megküldött PwC-felmérésből.
A hazai vezérigazgatók ugyanakkor abban is bíznak, hogy a várható élettartam is jelentősen emelkedni fog.

Szinte biztosra veszik a magyarországi cégvezetők, hogy 2030-ra 70 évre emelkedik a nyugdíjkorhatár – derült ki a PwC friss vezérigazgató-felméréséből.
A feldolgozott adatok alapján a hazai cégvezetők 89%-a gondolja úgy, hogy a nyugdíjkorhatár 5 évvel 70 évre emelkedik az évtized végére, de csaknem ugyanennyien gondolják úgy, hogy a születéskor várható élettartam eléri a 80 évet 2035-re, ami 2018-ban még 76 év volt.

Nem csak a magyar cégvezetők, hanem a kutatók is hasonlóan látják a nyugdíjkorhatár kérdését. Az OECD egyik elemzése szerint a gazdasági növekedés fenntarthatósága szempontjából pozitívum, hogy 2022-ig fokozatosan 65 évre emelkedik a magyar nyugdíjkorhatár, ugyanakkor szerintük később a korhatárnak lépést kellene tartania a várható élettartam emelkedésével.
Az OECD azt is javasolta, hogy a jövőben szükség lenne arra, hogy a nyugdíjkorhatárt a várható élettartamhoz kössék.

Az irány nem új keletű. Számos szomszédos országban megfigyelhető hasonló tendencia.

Facebook
Twitter
LinkedIn
Picture of Molnár András

Molnár András

Pénzügyi szakértő
Email: hello@okosdontes.hu
Telefon: 06-30-812-8267

Többet szeretnél tudni?
Keress minket!

Teljes neved, vagy ahogy szólíthatunk
Amit biztosan megkapsz, és ahova szükségesetén válaszolunk
Csak számokat írj. Pl: 06301234567
Akár több témát is megadhatsz
Írd le nekünk, amit fontosnak tartasz, mielőtt megkeresünk. Minél részletesebb vagy, annál pontosabban tudunk segíteni, akár már az első alkalomkor.
Elolvastam, és megértettem az adatkezelési tájékoztatóban leírtakat.

Jelen weboldal tartalma, és a hozzá tartozó valamennyi dokumentum tájékoztató jellegű, és nem minősül biztosítási termék, befektetési tanácsadás, vagy pénzügyi szolgáltatás ajánlattételnek! Ezen információkat és adatokat az Okos döntés üzemeltetői megfelelő gondosság mellett rendszeres időközönként felülvizsgálja, és frissíti. A köztes időben azonban az adatok, és információk elavulttá válhatnak, így azok idegenszerűségéért, teljességéért, esetleges pontatlanságáért felelősséget nem vállalunk. Kérjük, hogy mielőtt a honlapunkon olvasott információk alapján üzleti döntést hozna, feltétlenül lépjen kapcsolatba velünk. Az Okos döntés fenntartja magának a jogot, hogy a jelen honlapon található információkat bármikor előzetes értesítés nélkül módosítsa.
Az Okosdöntés partnere a Proactive Bussines Zrt., a Bankmonitor , és a HOLD Alapkezelő