A gondoskodás a tettekkel válik kézzel foghatóvá!

Egyre tovább tart a mamahotel

A kitolódó tanulmányi idővel, a munkaerőpiaci lehetőségekkel, valamint anyagi okokkal is magyarázható az, hogy sokan a húszas és a harmincas éveikben is még a szüleikkel élnek.

Nemzetközi tendencia

2019-ben a 18–34 éves magyarok 62%-a még nem hagyta el a szülői házat, míg ez az arány 2005. -ben még évi 50% volt.
Jellemzően a férfiak nálunk is később költöznek el a szüleiktől, mint a nők, bár ez hasonló a legtöbb uniós tagállamhoz.

Svédországban költöznek el a legkorábban, Horvátországban a legkésőbben a szüleiktől

Az északi országokban hamarabb kezdenek el dolgozni a fiatalok, így az anyagi függetlenedés útjára is korábban lépnek, mint például a dél-európai országokban, ahol gyakori, hogy a felnőtt korú gyermekek csak a házasságkötést követően hagyják el a szülői házat.2 

Erre utal az is, hogy 2019 folyamán az Európai Unióban jellemzően az északi országokban, közülük is elsősorban Svédországban költöztek a legfiatalabb korban (17,8 év) a szülőktől külön háztartásba, Horvátországban (31,8 év), Szlovákiában (30,9 év) és Olaszországban (30,1 év) pedig a legidősebben.

A visegrádi országok közül északi szomszédunk mellett Lengyelországban (27,4 év) is erre valamelyest később, Csehországban viszont hamarabb került sor (25,8 év), mint hazánkban (27,2 év). Luxemburg kivételével valamennyi uniós tagországban a férfiak költöznek el később a szüleiktől.

És idehaza?

Magyarországon a férfiak átlagosan 28,5 évesen hagyták el a szülői otthont, 2,7 évvel idősebben, mint a nők. Ez az életkor mindkét nem esetében valamelyest magasabb az uniós átlagnál (férfiaknál 26,9, nőknél 25,0 év).

Alapvető különbség, hogy míg tőlünk nyugatra a fiatalok az így eltöltött időben folyamatosan gyarapítják megtakarításaikat, addig csak kevés fiatal él az adómentes, hosszútávú megtakarítási formákkal, későbbi céljaik eléréséhez.

Kamatoztatnád a pénzed?

Valódi megoldás, vagyonod gyarapításához!
Akár SZOCHO mentesen is!
Kamatadó mentesen is
Facebook
Twitter
LinkedIn
Picture of Molnár András

Molnár András

Pénzügyi szakértő
Email: hello@okosdontes.hu
Telefon: 06-30-812-8267

Jelen weboldal tartalma, és a hozzá tartozó valamennyi dokumentum tájékoztató jellegű, és nem minősül biztosítási termék, befektetési tanácsadás, vagy pénzügyi szolgáltatás ajánlattételnek! Ezen információkat és adatokat az Okos döntés üzemeltetői megfelelő gondosság mellett rendszeres időközönként felülvizsgálja, és frissíti. A köztes időben azonban az adatok, és információk elavulttá válhatnak, így azok idegenszerűségéért, teljességéért, esetleges pontatlanságáért felelősséget nem vállalunk. Kérjük, hogy mielőtt a honlapunkon olvasott információk alapján üzleti döntést hozna, feltétlenül lépjen kapcsolatba velünk. Az Okos döntés fenntartja magának a jogot, hogy a jelen honlapon található információkat bármikor előzetes értesítés nélkül módosítsa.
Az Okosdöntés partnere a Proactive Bussines Zrt., a Bankmonitor , és a HOLD Alapkezelő