A nyugdíjbiztosítás:
A nyugdíjbiztosítás az életpálya pénzügyi tervezésének egyik legfontosabb hagyományos eszköze. Megjelenése a meghosszabbodó várható élettartamnak és a hagyományos társadalmi szövet felbomlásának, valamint a szociális és munkásmozgalmak eredményeinek köszönhető. Számos különféle nyugdíjbiztosítási forma és ezek kombinációjaként számos eltérő nyugdíjrendszer létezik. Ezek közös célja az egyén aktív életpályát követő kereset nélküli éveire jövedelmet biztosítani.
A nyugdíjbiztosításokat (nevükből is adódóan) biztosítótársaságok kínálják. Főként a nyugdíjcélok elérésére alkalmasak, de kapcsolódik hozzájuk némi életbiztosítási kiegészítés is.
Nagy előnyük, hogy a legszigorúbban ezek kötelezik az ügyfeleket a rendszeres takarékoskodásra, így a futamidő végére valóban jelentős összegeket lehet általuk felépíteni. A befektetési döntéseket itt is a megtakarító hozza meg: válaszhat előre összeállított csomagok közül, vagy megalkothatja a saját portfólióját az elérhető befektetési alapokból.
A Nyugdíj előtakarékossági számlával, és az Önkéntes nyugdíjpénztárral ellentétben ennek a konstrukciónak a lejárati ideje a szerződéskötéskor érvényes nyugdíjkorhatár, tehát bármi is történjen később, a most szerződő ügyfelek 65 éves korukban adómentesen hozzáférhetnek majd a megtakarításaikhoz. (A nők 40 év után igényelhető nyugdíjának elérése is lejárati időpontnak számít.) Ez azok számára jelenthet előnyt, akik úgy vélik, hogy az évek múlásával valószínűleg egyre magasabbra fog emelkedni az állami nyugdíj korhatára.
Fontos tudni, hogy a nyugdíjbiztosítások általánosságban véve a legdrágább alternatívát jelentik mind közül: a fentebb bemutatott TKM-érték ezeknél gyakran eléri a 4-5%-ot is, bár akadnak a piacon ennél jóval kedvezőbb árazású termékek is. Ha valaki a nyugdíjbiztosítás mellett teszi le a voksát, akkor különös figyelmet kell fordítania a költségekre, mert egy túlzottan drága konstrukció költségei akár a teljes hozamot is elvihetik, ezáltal sok millió forintos veszteséget is okozhatnak a futamidő során.
Azonban itt is érvényes a mondás, olcsó húsnak híg a leve. Ezzel persze némi zavar keletkezhet a képletbe, de talán itt is minden számos egyéb területen, az ideális egyensúly megkeresése a legfontosabb szempont.
Ennél a megtakarítási formánál évi 130 000 forint a maximálisan visszaigényelhető Személyi Jövedel Adó (SZJA), melyhez évi 650 000 forint befizetésére van szükség. Az adójóváírás megtartásának itt is feltétele, hogy a futamidő lejáratáig tartsuk a megtakarítást. Amennyiben idő előtt akarunk hozzáférni a pénzünkhöz, a kapott adóvisszatérítések 120%-át kell visszafizetnünk büntetésként. A lejárat előtti pénzfelvételt kamatadó is terheli, amennyiben 10 évnél kevesebb idő telt el a futamidő kezdete óta.
A minimális havidíj általában 10-20 000 Ft között alakul, de az ügyfél saját belátása szerint ennél magasabb összegre is szerződhet. Fontos, hogy kellően magas összeggel kezdjük el a takarékoskodást, mert csak így érhetjük el a kitűzött célt. Ugyanakkor bekövetkezhet egy átmeneti fizetési nehézség: ekkor semmiképpen sem javasolt a megtakarítás felmondása, mert (főleg a futamidő első éveiben) ez jelentős tőkeveszteséggel is járhat. Ha van erre lehetőség, akkor érdemes inkább a szüneteltetést vagy a díjcsökkentést választani, ezzel áthidalva a problémás hónapokat.