Egy tervezet értelmében módosulhatnak a családi otthonteremtési kedvezmény (CSOK) bizonyos feltételei. Ezek leginkább apróbb változások, finomhangolások, a támogatás összege és a főbb elvárások várhatóan nem módosulnak.
Változás a támogatott ingatlanba való bejelentkezésben
Vállalnia kell a támogatott személynek, hogy a támogatás folyósítását – szakaszos folyósítású kedvezmény esetén az utolsó részlet folyósítását – követően 90 napon belül az érintett ingatlanban lakóhelyet létesít. Illetve az adott ingatlanban él 10 éven keresztül. Azonban mindkét feltétel alól mentességet kaphatnak
- a támogatott személy gyermekei abban az esetben, ha tanulmányaik miatt átmenetileg nem a támogatott ingatlanban laknak;
- a támogatott személy és gyermekei, amennyiben térítésmentesen kapott szolgálati lakásban élnek a munkaviszony fennállása alatt.
A 10 éves bentlakás alól jelenleg is felmentést nyújt ez a két kitétel – más könnyítési elemekkel együtt -, ugyanakkor a támogatást követően eddig minden esetben be kellett költözni a támogatással érintett lakásba mindenkinek. A Bankmonitor szakértőinek véleménye alapján ez utóbbi elvárás alól adhat felmentést az új módosítás.
A jövőben nem kell a beköltözést a bank felé igazolni
A támogatással érintett személyeknek a kedvezmény folyósítását követő 90 napon belül be kell költözniük a támogatásból megvásárolt, épített vagy bővített ingatlanba, amit a jövőben a Kincstár fog ellenőrizni, ő értesíti a feltétel esetleges megsértéséről a kormányhivatalt.
Jelenleg ezt az elvárást a hitelintézetnek kellett ellenőriznie, ez egyben azt is jelenti, hogy a támogatott személyeknek a megfelelő címre szóló lakcímkártyát be kell mutatnia a bank felé. A jövőben erre már nem lesz szükség.
A tervezet alapján ezen változtatás kizárólag az új igénylésekre lesz érvényes, a korábban felvett támogatások esetében még a régi, szerződésben is rögzített feltételeket kellene követni.
A CSOK igénylését követően is bejelenthetjük cégünket a támogatásból szerzett ingatlanba
A tervezet alapján a támogatással érintett ingatlan a kedvezmény folyósítását követően is bejelenthető egyéni vállalkozásunk, többségi tulajdonban lévő társas vállalkozásunk – kivéve részvénytársaság – székhelyeként. Feltétel azonban, hogy a kérdéses vállalkozás alapítása, többségi tulajdonrészének megszerzése a támogatás folyósítását követően történjen meg.
A jelenleg érvényben lévő szabályok alapján ilyen nyilatkozatot a támogatás igénylésekor lehet benyújtani.
Meghosszabbodhat a vállalt gyermekek megszületésének bejelentési határideje
Vállalt gyerekre is igénybe vehető a CSOK támogatás, a baba megszületését, vagy tragédia esetén a halva születését azonban a pénzintézet felé le kell igazolnunk. Az ehhez szükséges dokumentumok benyújtására a tervezet alapján 90 nap állna rendelkezésünkre.
Jelenlegi eljárás alapján 60 napon belül kell bemutatnunk a szükséges dokumentumokat.
Meghosszabbodhat a korszerűsítési munkálatok határideje
A korszerűsítésre felvett CSOK támogatás – ilyen célra csak a Falusi CSOK használható fel – esetében a munkálatokat 3 éven belül be kell fejezni. Ugyanakkor a tervezet alapján a hitelintézethez benyújtott kérelem segítségével a határidő egy évvel meghosszabbítható. (Ilyen hosszabbítási lehetőséget a jelenleg érvényben lévő szabályok nem tartalmaznak.)
A határidő lejárta előtt a korszerűsítési munkálatok, vagy azok költségvetése egyszer módosítható:
- A költségek csökkentése esetén meg kell vizsgálni, hogy a támogatásból még le nem hívott összeg nem haladja-e meg a hátralévő munkálatok költségét. Ha igen, akkor csak a hátralévő munkálatok költségének mértékéig nyújtható támogatás.
- Egyes munkálatok elhagyásakor meg kell vizsgálni, hogy adott munkálatra folyósított-e már a bank támogatást. Ha igen, akkor annak összegével a még hátralévő kedvezmény összegét csökkenteni kell. Ezt a csökkentést akkor nem kell alkalmazni, ha a még hátralévő ténylegesen megvalósuló munkálatok költsége meghaladja a még hátralévő támogatás és a „jogtalanul lehívott” támogatás összegét.
Ez utóbbi elég bonyolultan hangzik, ezért a Bankmonitor szakértő egy példán keresztül szemléltetik, hogy miről is van szó:
Tegyük fel, hogy eredetileg két dolgot szeretett volna elvégezni a család: lecserélték volna a nyílászárókat (1,5 millió forint költség), valamint új, korszerűbb kazánt szereltek volna be, ami 2 millió forint tervezett kiadást jelentett. Ehhez igényeltek két gyermek után 1,3 millió forint támogatást, melynek a felét 650 ezer forintot már kifizetett a bank. Az eddig kifizetett támogatás 325-325 ezer forint arányban oszlik meg a két munka között. Tegyük fel, hogy a család meggondolja magát és nem cseréli ki a nyílászárókat, marad tehát a 2 millió forint értékű kazáncsere, melynek a költségeiből még 1 millió forint van hátra. A támogatásból le nem hívott rész összege 650 ezer forint, valamint 325 ezer forintot a nyílászárókra már megkapott a család. Ezen két tétel összege kisebb, mint a kazáncsere még hátralévő költsége, vagyis a teljes eredetileg odaítélt támogatást megkaphatja a család.
Bár ez a szabály a Bankmonitor szakértői szerint nehezen értelmezhető, hiszen a támogatás lehívása előtt a pénzintézetek elvárják az önerő beépítését, vagyis a munkálatok költségéből elvileg már csak a támogatás összege lehet hátra.
A munkálatok, illetve a költségvetés módosítására a jelenleg hatályos rendelet nem tér ki.
Egyszer módosíthatják a bővítési munkálatokat
Bővítésre kért családi otthonteremtési kedvezmény esetén a határidő lejárta előtt a munkálatok, vagy azok költségvetése egyszer módosíthatók:
- A költségek csökkentése esetén meg kell vizsgálni, hogy a támogatásból még le nem hívott összeg nem haladja-e meg a hátralévő munkálatok költségét. Ha igen, akkor csak a hátralévő munkálatok költségének mértékég nyújtható támogatás.
- Egyes munkálatok elhagyásakor meg kell vizsgálni, hogy adott munkálatra folyósított-e már a bank támogatást. Ha igen, akkor annak összegével a még hátralévő kedvezmény összegét csökkenteni kell. Ezt a csökkentést akkor nem kell alkalmazni, ha a még hátralévő ténylegesen megvalósuló munkálatok költsége meghaladja a még hátralévő támogatás és a „jogtalanul lehívott” támogatás összegét.
A munkálatok, illetve a költségvetés módosítására a jelenleg hatályos rendelet nem tér ki.
Bővülhet a preferált kistelepülések listája
Az emelt összegű Falusi CSOK-ot csak úgynevezett preferált kistelepüléseken fekvő ingatlanok esetében lehet kihasználni. A településlista a tervek szerint egyetlen elemmel bővülhet. A Csongrád-Csanád Vármegyében fekvő Tömörkény kerülhet fel újonnan a listára.
A kérdéses módosítások jelenleg csak egy tervezetben szerepelnek, éppen ezért ezen szabályok még a jövőben változhatnak.
A kormányrendeletre 8 napon keresztül várják a véleményeket.
Kamatoztatnád a pénzed?
Akár SZOCHO mentesen is!
- csok, hitel, lakáshitel, MNB, támogatás
Molnár András
Pénzügyi szakértő
Email: hello@okosdontes.hu
Telefon: 06-30-812-8267
Többet szeretnél tudni?
Keress minket elérhetőségeinken!
Vagy használd a lenti űrlapot, hogy egy okos döntést hozhass!
Keress meg minket, és megmutatjuk, hogy mindig van választásod!
Jelen weboldal tartalma, és a hozzá tartozó valamennyi dokumentum tájékoztató jellegű, és nem minősül biztosítási termék, befektetési tanácsadás, vagy pénzügyi szolgáltatás ajánlattételnek! Ezen információkat és adatokat az Okos döntés üzemeltetői megfelelő gondosság mellett rendszeres időközönként felülvizsgálja, és frissíti. A köztes időben azonban az adatok, és információk elavulttá válhatnak, így azok idegenszerűségéért, teljességéért, esetleges pontatlanságáért felelősséget nem vállalunk. Kérjük, hogy mielőtt a honlapunkon olvasott információk alapján üzleti döntést hozna, feltétlenül lépjen kapcsolatba velünk. Az Okos döntés fenntartja magának a jogot, hogy a jelen honlapon található információkat bármikor előzetes értesítés nélkül módosítsa.
Az Okosdöntés partnere a Proactive Bussines Zrt., a Bankmonitor , és a HOLD AlapkezelőOkosdöntés.hu