Szép volt, jó volt, egy igazi magyar kiskapu volt.
De miről is beszélek?
Ha mostanában keresel új építésű lakást, házat, biztosan bele futottál Te is abba az elrendezésbe, ami a lentebbi képen is látható.
Ez egészen egyszerűen két egylakásos lakóépület, ami egy olyan tetőszerkezettel van összekötve (jellemzően nem lakott résznél), ami könnyűszerrel eltávolítható, viszont így az épület hivatalosan lakásnak minősült.
Miért fontos ez? Mert egy lakásnál 3 gyermek esetén elég volt 60m2-es ingatlant vásárolni, a teljes támogatás eléréséhez, míg ugyan ezt a 10 millió forintot egy egylakásos lakóépületnél 90 m2 felett lehetett igénybe venni.
Ugye hamar ki lehet számolni kinél mennyi pénz maradt?
Jogszabály módosítás
Valószínűleg túltolták a kivitelezők, mert a Pénzügyminisztérium megelégelte a visszaéléseket, és közleménybe jelezte, hogy módosítja a feltételeket.
A Pénzügyminisztérium álláspontja szerint, hivatkozással az Újcsokr. 3. § (1) bekezdés 10. pontjában foglaltakra, az épület tulajdoni formája – azaz annak jogi ténye, hogy az ingatlan magántulajdonként, közös tulajdonként vagy társasházként kerül az ingatlan-nyilvántartásba bejegyzésre – irreleváns abban az esetben, ha a támogatás alapjául szolgáló lakás önálló tető- és épületszerkezettel és a terepszintről közvetlen bejárattal rendelkezik.
Ilyen műszaki feltételek mellett ugyanis az ingatlan a támogatások igénybevétele szempontjából – a visszaélések megelőzése érdekében – minden esetben egylakásos lakóépületnek minősül és a Rendelet 22. § (2) bekezdése szerinti hasznos alapterületre vonatkozó előírásoknak kell megfelelnie.
„3. § (1) E rendelet alkalmazásában:
10. egylakásos lakóépület: a tulajdoni formájától függetlenül olyan
a) szabadon álló, oldalhatáron álló, zártsorú beépítési móddal vagy a telken meglévő épülethez csatlakozó módon épített egy lakást magába foglaló lakóépület, amely önálló tető- és épületszerkezettel és a terepszintről közvetlen bejárattal rendelkezik, vagy
b) ikerház, sorház vagy láncház, amelyben a családi otthonteremtési kedvezménnyel érintett lakás önálló tető- és épületszerkezettel és a terepszintről közvetlen bejárattal rendelkezik.”
22. § (2) Az e rendelet szerinti családi otthonteremtési kedvezménnyel építhető, illetve vásárolható egylakásos lakóépület hasznos alapterületea) egy gyermek esetén legalább 70 m2,b) két gyermek esetén legalább 80 m2,
c) három vagy több gyermek esetén legalább 90 m2.”Pénzügyminisztérium
Mit szól a másik oldal?
Természetesen nem voltunk restek megkérdezni néhány kivitelezőt, hogy mi a véleményük a módosításról.
A válaszaikból az derült ki, hogy már várták a módosítást, és az új terveket már ennek fényében engedélyeztették.
Ja! És már találtak új kiskaput…
Többet szeretnél tudni?
Keress minket!
Jelen weboldal tartalma, és a hozzá tartozó valamennyi dokumentum tájékoztató jellegű, és nem minősül biztosítási termék, befektetési tanácsadás, vagy pénzügyi szolgáltatás ajánlattételnek! Ezen információkat és adatokat az Okos döntés üzemeltetői megfelelő gondosság mellett rendszeres időközönként felülvizsgálja, és frissíti. A köztes időben azonban az adatok, és információk elavulttá válhatnak, így azok idegenszerűségéért, teljességéért, esetleges pontatlanságáért felelősséget nem vállalunk. Kérjük, hogy mielőtt a honlapunkon olvasott információk alapján üzleti döntést hozna, feltétlenül lépjen kapcsolatba velünk. Az Okos döntés fenntartja magának a jogot, hogy a jelen honlapon található információkat bármikor előzetes értesítés nélkül módosítsa.
Az Okosdöntés partnere a Proactive Bussines Zrt., a Bankmonitor , valamint a Pannonsafe Kft, és a HOLD AlapkezelőOkosdöntés.hu