A gondoskodás a tettekkel válik kézzel foghatóvá!

Ingatlant vennél állami támogatással? Akkor ez a változás téged is érinthet!

Gulyás Gergely a június 22-ei kormányinfón bejelentette, hogy érdemben átalakulnak a családtámogatások, lakástámogatások a jövő évtől. 
A Falusi CSOK, és a Babaváró összegét szigorodó feltételek mellett ugyan, de megemelik.
A sima CSOK-nak azonban búcsút mondhatunk.

CSOK+Babaváróval terveztél ingatlant vásárolni? Ideje belehúznod!

Legalábbis, ha nem valamelyik preferált 5000 főnél kisebb településen tervezted megvásárolni álmaid otthonát. 2024 január elsejétől változás élesedik a babaváró hitel kapcsán. A 2019-ben bevezetett családtámogatási intézkedés egyfelől szigorodik, jövő év elejétől ugyanis csak olyan párok vehetik majd igénybe a hitelt, ahol a női tag 30 év alatti. Annyi kiegészítéssel, hogy 2025-ig azért bevezetésre kerül egy türelmi idő, amely alatt olyan párok is igényelhetik majd, ahol a női tag 30-40 év közötti, amennyiben igazolják a terhességet. A szigorítás mellett azonban Gulyás Gergely miniszter azt is bejelentette, hogy a babaváró hitel összegét 10-ről 11 millióra emelik. Az elmúlt évek tapasztalatai egyértelműen azt mutatják, hogy a legtöbben a lakáshitelhez szükséges önerőhöz használták fel a babaváró hitel maximális keretösszegét. Viszont a lakásárak gigászi növekedése sok esetben magasan túlszárnyalta az igényelhető összeget, melyet így jellemzően a vissza nem térítendő CSOK-al egészítettek ki. A 2021-22-es adatok alapján azonban már sokszor ez sem volt elég, ha egyéb forrás nem állt rendelkezésre a szükséges önerőhöz. Emlékszel mit kértem tőled tavaly év végén? Azt, hogy ne várj a babaváróval! Most is csak annyit kérek, hallgass rám.
@okosdontes.hu

♬ eredeti hang – András Molnár

Város helyett kistelepülés

A másik nagy támogatási forma, a családi otthonteremtési kedvezmény (csok) feltételei a babavárónál sokkal jobban szigorodnak 2024-től. Az alap CSOKteljesen megszűnik január 1-jétől. A mostani bejelentés ugyan arról szólt, hogy a városi CSOK szűnik meg, de érdemes arra emlékeztetni, hogy a jövőre is megmaradó falusi CSOK -ot nem lehet felvenni minden olyan településen, amely nem város. A falusi CSOK-ot ugyanis 2631, támogatásra érdemesnek minősített kistelepülésen lehet csak felvenni. A kormány véleménye szerint a jelenlegi családi otthonteremtési kedvezmény az 5 ezer főnél kisebb településeken jelenthet érdemi segítséget, míg nagyobb városokban, a fővárosban a kapott összeg önmagában már nem nyújt érdemi támogatást. (Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy a falusi CSOK működőképes.) Éppen ezért a kormány az 5 ezer főnél kisebb településeken megemeli a falusi CSOK összegét, emellett a normál családi otthonteremtési kedvezmény is magasabb összeggel lesz elérhető itt. Új lakás vásárlására, építésre igényelhető összeg 2024. január 1-től:
  • 1 gyermek esetén 1 millió forint (A jelenleg érvényes összeg 600 ezer forint.),
  • 2 gyermek esetén 4 millió forint (A jelenleg érvényes összeg 2,6 millió forint.),
  • 3, vagy több gyermek esetén 15 millió forit (A jelenleg érvényes összeg 10 millió forint.).
A falusi CSOK összege kizárólag korszerűsítés, bővítési cél esetén:
  • 1 gyermek esetén 500 ezer forint (A jelenleg érvényes összeg 300 ezer forint.),
  • 2 gyermek esetén 2 millió forint (A jelenleg érvényes összeg 1,3 millió forint.),
  • 3, vagy több gyermek esetén 7,5 millió forint (A jelenleg érvényes összeg 5 millió forint.).
A falusi CSOK összege használt lakás vásárlásával egy időben megvalósuló korszerűsítés, bővítés esetén:
  • 1 gyermek esetén 1 millió forint (A jelenleg érvényes összeg 600 ezer forint.),
  • 2 gyermek esetén 4 millió forint (A jelenleg érvényes összeg 2,6 millió forint.),
  • 3, vagy több gyermek esetén 15 millió forint (A jelenleg érvényes összeg 10 millió forint.).
A falusi CSOK összegének legfeljebb fele fordítható az ingatlan megvásárlására. A használt lakás vásárlásához kapcsolódó összeg módosításáról még nincs információnk.

Kamatoztatnád a pénzed?

Valódi megoldás, vagyonod gyarapításához!
Akár SZOCHO mentesen is!
Kamatadó mentesen is

Véleményem szerint

Az év második fele várhatóan megugró keresletet fog hozni a városi ingatlanokban, mert véleményem szerint aki tudja, még idén kihasználja a sima CSOK, és babaváró adta feltételeket, lehetőségeket.
Ez szinte biztosan magával rántja az ingatlanok újbóli gyorsuló ütemű áremelkedését, és/vagy az alku pozíció megszűnését.

A jövő évtől ez az áremelkedés át terhelődhet a preferált kistelepülésekre is, amik viszont ugyan úgy tovább húzhatják magukkal a városi ingatlanok árait.
Mintha valahol említettem volna, hogy gyorsan próbáld kihasználni az ideiglenes piaci előnyöket...

Amíg pedig nem rukkolnak elő odafent az új családtámogatási modellekkel, ahogy a sajtótájékoztatón ígérték, addig hozzuk ki a maximumot a rendelkezésre álló lehetőségekből!
Ne feledjétek! Az idő ellenetek dolgozik!
Keressetek meg terveitekkel mihamarabb.

Facebook
Twitter
LinkedIn
Picture of Molnár András

Molnár András

Pénzügyi szakértő
Email: hello@okosdontes.hu
Telefon: 06-30-812-8267

Többet szeretnél tudni?

Keress  minket elérhetőségeinken!

Vagy használd a lenti űrlapot, hogy egy okos döntést hozhass! 
Keress meg minket, és megmutatjuk, hogy mindig van választásod!

Teljes neved, vagy ahogy szólíthatunk
Amit biztosan megkapsz, és ahova szükségesetén válaszolunk
Csak számokat írj. Pl: 06301234567
Akár több témát is megadhatsz
Írd le nekünk, amit fontosnak tartasz, mielőtt megkeresünk. Minél részletesebb vagy, annál pontosabban tudunk segíteni, akár már az első alkalomkor.
Elolvastam, és megértettem az adatkezelési tájékoztatóban leírtakat.

Jelen weboldal tartalma, és a hozzá tartozó valamennyi dokumentum tájékoztató jellegű, és nem minősül biztosítási termék, befektetési tanácsadás, vagy pénzügyi szolgáltatás ajánlattételnek! Ezen információkat és adatokat az Okos döntés üzemeltetői megfelelő gondosság mellett rendszeres időközönként felülvizsgálja, és frissíti. A köztes időben azonban az adatok, és információk elavulttá válhatnak, így azok idegenszerűségéért, teljességéért, esetleges pontatlanságáért felelősséget nem vállalunk. Kérjük, hogy mielőtt a honlapunkon olvasott információk alapján üzleti döntést hozna, feltétlenül lépjen kapcsolatba velünk. Az Okos döntés fenntartja magának a jogot, hogy a jelen honlapon található információkat bármikor előzetes értesítés nélkül módosítsa.
Az Okosdöntés partnere a Proactive Bussines Zrt., a Bankmonitor , és a HOLD Alapkezelő