A gondoskodás a tettekkel válik kézzel foghatóvá!

Bejelentették a CSOK Pluszt, ami akár 50millió forint is lehet!

Közhírré tétetik!
2024. január 1-jétől, CSOK Plusz hitelösszege a teljes gyermekszámtól függően akár 15, 30 és 50 millió forint lehet. Persze van csavar a történetben.
Essünk neki, mit tudunk ezidáig!

CSOK Plusz a városokban

Amikor bejelentették, hogy December 31-el a jelenlegi CSOK konstrukciókból csak a Falusi CSOK marad meg, többen a szívükhöz kaptak, és álltak neki az utolsó pillanatig elérhető konstrukciót kihasználni.
Számukra talán némi megnyugvást hozhat, hogy Január elsejétől továbbra is igénybe vehető az állami támogatott konstrukció, még ha a feltételeken változtatnak is némileg.

A mai kormányinfón tett bejelentés szerint a CSOK+ az 5ezer fő feletti településeken elérhető majd, és az igényelhető hitelösszeg a gyermekek számától függően akár 50millió forint is lehet!

Volt, nincs támogatás

Kezdjük talán a legfontosabb változással.
Nincs többé vissza nem térítendő támogatás, ami önerőnek minősülhet.
Bumm!
Se 600.000 Ft, sem pedig 10.000.000 Ft.
Az önerőt mostantól össze kell rakni. 

Van még a feketelevesből!

A CSOK Pluszt kizárólag házastársak igényelhetik majd meg, élettársak, egyedülállók nem.
Bumm! 
Még egy virtuális pofon.

Szintén nem lehet igénybe venni 1 meglévő gyermekre (de hitelösszegnél beszámítható az igénylésbe).

A kedvezményes kamatozású kölcsön telekvásárlásra nem használható majd fel. A kormány szóvivő szerint, hogy tető legyen a családok feje felett, szerintem meg az, hogy az építőipart serkentsék.

De akkor mi a jó benne?

Először is az, hogy az igényelhető hitelösszeg akár 50millió forint is lehet, fix 3%-os kamattal.
Ez azoknak akik átmennek a rostán, hatalmas pénzügyi előny lehet!

További kedvezmény, hogy az első évben nem kell tőkét törleszteni, csak a kamatot fizetni. Ha megszületik a gyermek, akkor a hitelfelvevők egy éves hitelmoratóriumot kérhetnek.

Szintén erős érv, hogy a második megszületett gyermeknél 10, majd minden következő gyermek születése után újabb 10millió forint tőketartozást engednek el a hitelből.

És amiről nemrégiben beszéltem, változik a szükséges önerő mértéke is!

Az első lakás vásárlásakor elég lesz 10% önerő, más (lakáscsere, vagy többedik lakás vásárlása – van ilyen szó?) esetben marad a 20% minimális önerő megfizetése.

Mit tudunk még?

A hitel futamideje 10-25 évig terjedhet. A kölcsönt édesanyák 41 éves korukig vehetik fel, de kétéves átmeneti időszakban azok az idősebb nők is élhetnek vele, akik igazoltan 12 hetes áldott állapotban vannak.

Első ingatlanvásárlás esetén 80 millió forint az ingatlan értékhatár, lakásbővítés vagy újabb ingatlan vásárlása esetén 150 millió forint értékhatárú ingatlanra lehet felvenni.

A  pontos szabályozás november közepéig kerül várhatóan kidolgozásra, és közzétételre.
Akinek van CSOK-ja, annak le kell zárnia a meglévő ügyletét, és élhet a lehetőséggel, ugyanígy a falusi CSOK mellé is igénybe vehető lesz a CSOK Plusz. Felső költségvetési keretösszege nincs a programnak – mondta újságírói kérdésekre válaszolva Csák János.

A CSOK Plusz előre vállalt gyermekekre lesz igénybe vehető, a meglévő gyermekek számának figyelembe vételével kell érteni az egy gyermekre érvényes 10, a két gyermekre érvényes 30 és a három gyermekre érvényes 50 milliós felső hitelösszeg-határt

Babaváró kölcsön

Akár 11 millió forint kamatmentesen!

Egy gyermek vállalása mindig többlet költéseggekel jár. Igényeld meg állami támogatással.

Online is!
Facebook
Twitter
LinkedIn
Picture of Molnár András

Molnár András

Pénzügyi szakértő
Email: hello@okosdontes.hu
Telefon: 06-30-812-8267

Többet szeretnél tudni?

Keress  minket elérhetőségeinken!

Vagy használd a lenti űrlapot, hogy egy okos döntést hozhass! 
Keress meg minket, és megmutatjuk, hogy mindig van választásod!

Teljes neved, vagy ahogy szólíthatunk
Amit biztosan megkapsz, és ahova szükségesetén válaszolunk
Csak számokat írj. Pl: 06301234567
Akár több témát is megadhatsz
Írd le nekünk, amit fontosnak tartasz, mielőtt megkeresünk. Minél részletesebb vagy, annál pontosabban tudunk segíteni, akár már az első alkalomkor.
Elolvastam, és megértettem az adatkezelési tájékoztatóban leírtakat.

Jelen weboldal tartalma, és a hozzá tartozó valamennyi dokumentum tájékoztató jellegű, és nem minősül biztosítási termék, befektetési tanácsadás, vagy pénzügyi szolgáltatás ajánlattételnek! Ezen információkat és adatokat az Okos döntés üzemeltetői megfelelő gondosság mellett rendszeres időközönként felülvizsgálja, és frissíti. A köztes időben azonban az adatok, és információk elavulttá válhatnak, így azok idegenszerűségéért, teljességéért, esetleges pontatlanságáért felelősséget nem vállalunk. Kérjük, hogy mielőtt a honlapunkon olvasott információk alapján üzleti döntést hozna, feltétlenül lépjen kapcsolatba velünk. Az Okos döntés fenntartja magának a jogot, hogy a jelen honlapon található információkat bármikor előzetes értesítés nélkül módosítsa.
Az Okosdöntés partnere a Proactive Bussines Zrt., a Bankmonitor , és a HOLD Alapkezelő