A gondoskodás a tettekkel válik kézzel foghatóvá!

UL- A meg nem értett termék

UL- vagyis Unit Linked- biztosítással egybekötött megtakarítás.
Na, ha van termék ami körül rengeteg vita, és legenda kering akkor ez az!
De mi az ami ebből valós, és miért a rengeteg hangos ellenző, miközben a piacon mégis komoly szeletet hasít ki magának?
Megpróbálom össze szedni mi ez, és kinek is szól valójában.

Az ellenállás

Ez itthon szinte törvényszerű. Mert ilyenek vagyunk. Szeretünk sírni, és mások zsebében turkálni. Meg amúgy is mindig mindent jobban tudunk.
Többek közt megtakarítani is, és ezzel kapcsolatban tanácsokat osztogatni. Mégis ha rákérdezek az önkéntes befeketítési tanácsadóknál, szinte kivétel nélkül nulla megtakarítással rendelkeznek. Azt hiszem erre mondják, bort iszik, és vizet prédikál.

Nézzünk néhány tipikus példát amit a befektetési egységekhez kötött biztosításnál felhoznak.

1, Drága, raádásul az elhelyezett pénzemből fizetik a tanácsadót

Aztaleborult szivarvégit! Igazán nyomós ok!
Lássuk csak mennyibe jön ki 1 kg kenyér.
60dk búzaliszt -130Ft
Élesztő: 25gramm -80Ft
Cukor(1 csipet), víz(4dl),2 kávés kanál só, 1 ek olaj, áram. – ezek együtt cirka 50ft.
Vagyis egy kg kenyér nagyjából 250 Ft. (interneten fellelhető árakból)
Bolti ár 400-500Ft.
Van képük pénzt keresni rajta! Elképesztő pofátlanság.

Senki nem fog ingyen dolgozni. Igen, az ügynök is keres az értékesített terméken. Benne van a tapasztalata, az ideje, a vállalkozásának költségei, és még ki tudja mennyi járulékos összeg.

Persze igen nagy a szórás hogyan helyezzük el a pénzt a termékben, és milyen terméket választunk céljainkhoz, hisz itt is vannak eltérések, de ezekről egy felkészült tanácsadó pontos tájékoztatást tud adni. (pont mint a kenyérhez felhasznált lisztről)

2, Alacsony hozam

Mihez képest? És mit is tettél azért, hogy magasabb legyen?
Tenni érte?- jöhet a válasz, hisz én befektettem a biztosítónál.

Ezt a részt rögtön szedjük is ketté.
Igen, a jelenlegi környezetben, egy nem megfelelően kezelt termék valóban nem teljesít túl acélosan. De ha már az inflációt kidolgozza, sokkal többet tettünk, mint a legtöbben a környezetünkben.

Első lehetőség

A modern UL termékek azonban ennél sokkal többre képesek. Mivel ma már rugalmasan választhatjuk meg, milyen alapokba rakják a pénzünket, így egy jó pénzügyi tanácsadó segítségével, könnyedén érhetünk el kiugró hozamokat. Ennek szinte, csak a kockázatviselési hajlandóságunk szabhat határt.

Példaképp a Generali alapkezelő elmúlt 5 év legjobban teljesítő alapjait mutatjuk be, de hasonló a helyzet a többieknél is.
(forrás: https://profitline.hu/ )

Mi a titok nyitja? Hogy lehet ezt elérni földi halandónak?
Két opció van. Az első a folyamatos pénzügyi tájékozódás, a másik a megfelelő szakember kiválasztása.
Van pár egyéb lehetőség is, például hogy lemondunk erről, és az internetes ismerősökre hagyatkozunk, vagy megelégszünk az alacsonyabb hozamkörnyezettel.

Kamatoztatnád a pénzed?

Valódi megoldás, vagyonod gyarapításához!
Akár SZOCHO mentesen is!
Kamatadó mentesen is

Második lehetőség

Spórolunk a költségeken, és saját magunk forgatjuk a pénzünket. Zéró tudással, egy olyan marketplace-en, ahol a vérpofik is simán elveszíthetik a pénzüket egyik napról a másikra.
Sajnos idehaza, ez utóbbi a jellemzőbb, a számtalan beazonosíthatatlan „pénzügyi megmondóember” miatt.

3. Lenyúlják a pénzem

Ezzel szintén számtalanszor találkozunk, tegyük hozzá, nem alaptalanul. A legfontosabb leszögezni, hogy ez magán vagyonnak minősül. Nem veheti el az állam!
Azonban a múltban a szabályozatlan környezet, az etikátlan értékesítés alapjaiban ásta alá a termékben vetett bizalmat, amit érthető módon nehéz újra felépíteni.
Azt azonban kevesebben tudják, hogy az MNB 2016-tól bevezette az etikus életbiztosításra vonatkozó törvénykezést, ami pontosan szabályozza mit, mennyiért, és miként, ajánlhat ki biztosító, és értékesítő egyaránt. Ezek közé tartozik a költség szerkezet meghatározása (TKM), a termék után adható jutalék, a letét kezelésre vonatkozó szabályokat, és sok egyéb feltételt, amit a linken az alaposabb érdeklődő végig olvashat.

4. Egyéb megtakarítási lehetőségek

Aztán van aki teljesen elzárkózik a tőzsdei ügyletektől, és egészen más termékekbe fektetne, hiszen az a tuti, amit meg tud fogni a kezével.

Jönnek az ingatlan befeketések.
Mert mit lát az egyszeri?
Megveszi a lakást, és kiadja havi fix zsugáért. Egyszerű, tiszta, érthető.
Csak abba nem gondol bele, hogy ez mivel jár. Érdemes felkeresni albérletes csoportokat, és hamar kiderül legalább akkora rizikó mint a tőzsde.
Nem fizető albérlők, lelakott lakások, hátralékkal felszívódó bérlők, kirakhatatlan lakók. (természetesen akinek nem inge, ne vegye magára)

Ráadásul az idő előrehaladtával, ezek egyre inkább megterhelők lesznek, hisz 60-70 évesen senki nem szeretne bajlódni felújítással, kilakoltatással, gyerekkel, kutyával, közjegyzővel.

Aztán itt vannak a kriptovaluták (színtiszta tőzsdei kockázat), a MÁP+ (épp alig tud többet a valós inflációnál), csak hogy a legismertebbeket vegyem figyelembe.

Konklúzió

Nincs olyan, hogy tuti befektetés. Ha volna, semmi más nem maradna a piacon, hisz mindenki oda tenné a pénzét. Ezeket a megtakarítási formákat mindenkinek egyénre szabottan kell kezelni, esetleg egyszerre többet igénybe venni, és eldönteni miként tervezi meg velük a jövőt, mert ami biztos, hogy tervezni kell!

A jelenlegi pandémiás környezet a legjobb példa arra, hogy megtakarítás nélkül bizony könnyen a csőd szélére kerülhet, még egy egyébként egzisztenciálisan stabil lábakon álló család is.

AZ UL egy könnyen elérhető, megfelelő kezekben igenis jól teljesítő termék, aminek a legfőbb előnyei közé tartozik, hogy havonta alacsony megtakarítási önrésszel elérhető, rendszerességre tanít, és nem kíván kiemelkedő szakértelmet, mindezt folyamatos piaci felügyelet mellett.

Keress egy megbízható pénzügyi, befektetési tanácsadót, nézzétek át a lehetőségeidet, és a megfelelő döntéseket hozva kezdjetek el közösen felkészülni a jövődre.

Facebook
Twitter
LinkedIn
Picture of Molnár András

Molnár András

Pénzügyi szakértő
Email: hello@okosdontes.hu
Telefon: 06-30-812-8267

Jelen weboldal tartalma, és a hozzá tartozó valamennyi dokumentum tájékoztató jellegű, és nem minősül biztosítási termék, befektetési tanácsadás, vagy pénzügyi szolgáltatás ajánlattételnek! Ezen információkat és adatokat az Okos döntés üzemeltetői megfelelő gondosság mellett rendszeres időközönként felülvizsgálja, és frissíti. A köztes időben azonban az adatok, és információk elavulttá válhatnak, így azok idegenszerűségéért, teljességéért, esetleges pontatlanságáért felelősséget nem vállalunk. Kérjük, hogy mielőtt a honlapunkon olvasott információk alapján üzleti döntést hozna, feltétlenül lépjen kapcsolatba velünk. Az Okos döntés fenntartja magának a jogot, hogy a jelen honlapon található információkat bármikor előzetes értesítés nélkül módosítsa.
Az Okosdöntés partnere a Proactive Bussines Zrt., a Bankmonitor , és a HOLD Alapkezelő