Az Air France francia légitársaság 7 milliárd eurós hitelhez jut a francia kormánytól és bankoktól a koronavírus-járvány okozta nehézségeinek leküzdésére, de az államosítása nem szerepel a napirendben – közölte péntek este a TF1 kereskedelemi televízió híradójában Bruno Le Maire francia gazdasági miniszter.
Kamatoztatnád a pénzed?
Akár SZOCHO mentesen is!
A tárcavezető elmondta, hogy az állam által garantált 5 milliárd eurós bankkölcsönt kaphat a Renault autógyár is, amelynek 15 százalékos részvényese a francia állam.
Az Air France számára nyújtott hitelből 4 milliárd euró az állam által 90 százalékban garantált bankkölcsön, 3 milliárd euró pedig közvetlen állami kölcsön – jelezte a tárcavezető.
„Meg kell mentenünk a nemzeti vállalatot” – fogalmazott Bruno Le Maire, történelminek minősítve a mentőövet. Arra is felhívta a figyelmet, hogy a légitársaság államosítása nem szerepel napirenden.
A Renault esetében mintegy 5 milliárd eurós, az állam által szintén 90 százalékban garantált bankhitelről van szó.
A francia légitársaság csaknem összes repülőgépe parkolópályára került, miután a Covid-19 fertőzés miatt Franciaországban szigorú kijárási korlátozások léptek életbe március 17-én. A gazdasági tárca szerint a hitelek elsődleges célja 350 ezer közvetett és közvetlen munkahely megmentése.
„A támogatási mechanizmussal, amely az Európai Bizottság jóváhagyásától függ, az Air France-KLM cégcsoport szavatolni tudja az Air France-nak azokat az eszközöket, amelyekkel teljesíteni tudja kötelezettségvállalásait, folytatva az átalakulást ahhoz, hogy alkalmazkodni tudjon egy olyan ágazatban, amelyet a globális válság teljesen átalakít” – írta a légitársaság közleményében.
Bruno Le Maire elmondta: a támogatás „nem egy kitöltetlen csekk”.
„Meghatároztuk a feltételeket az Air France-nak… ugyanis a franciak pénzéről van szó, így az Air France-nak ezentúl rentábilisabbnak kell lennie. Valamint meghatároztuk az ökológiai feltételeket. Az Air France-nak a környezetvédelmet leginkább tiszteletben tartó légitársasággá kell válnia” – mondta a miniszter.
A francia légitársaság jelezte, hogy a holland állam hasonló módon kívánja támogatni a cégcsoport másik tagját, a KLM légitársaságot.
Forrás: MTI
Molnár András
Pénzügyi szakértő
Email: hello@okosdontes.hu
Telefon: 06-30-812-8267
Többet szeretnél tudni?
Keress minket!
Jelen weboldal tartalma, és a hozzá tartozó valamennyi dokumentum tájékoztató jellegű, és nem minősül biztosítási termék, befektetési tanácsadás, vagy pénzügyi szolgáltatás ajánlattételnek! Ezen információkat és adatokat az Okos döntés üzemeltetői megfelelő gondosság mellett rendszeres időközönként felülvizsgálja, és frissíti. A köztes időben azonban az adatok, és információk elavulttá válhatnak, így azok idegenszerűségéért, teljességéért, esetleges pontatlanságáért felelősséget nem vállalunk. Kérjük, hogy mielőtt a honlapunkon olvasott információk alapján üzleti döntést hozna, feltétlenül lépjen kapcsolatba velünk. Az Okos döntés fenntartja magának a jogot, hogy a jelen honlapon található információkat bármikor előzetes értesítés nélkül módosítsa.
Az Okosdöntés partnere a Proactive Bussines Zrt., a Bankmonitor , és a HOLD AlapkezelőOkosdöntés.hu