A Portfolio és a KAVOSZ országos gazdasági rendezvény sorozatának negyedik állomásán jelentették be, hogy a jelenlegi feltételek mellett december végéig egészen biztosan marad a Széchenyi Kártya program a vállalkozások fejlesztésének támogatására.
Kamatoztatnád a pénzed?
Akár SZOCHO mentesen is!
A gazdaság lendületben tartása a cél
Ahogy a Portfólió írja a jelenlegi gazdasági, és energetikai helyzet megkívánja, hogy a vállalkozások számára elérhető kamatozású hiteltermékek maradjanak a piacon, amivel tovább nőhet a termelés, a foglalkoztatottság.
A vállalkozások számára jelenleg elérhető piaci kamatozású hitelek azonban akkora terhet jelentetnének a 20% körüli kamattal, ami a legtöbb vállalkozás számára kitermelhetetlen lenne.
Miközben a foglalkoztatás bővül, ám az ipari termelés volumene és a kiskereskedelmi forgalom is visszaesett. A magas kamatkörnyezet pedig jelentős költségnövekedést jelent az államnak és a vállalkozóknak egyaránt – értékelte a helyzetet a főosztályvezető. Ebben a helyzetben a Széchenyi Kártya kiemelten fontos tényező a kkv-szektor életében.
Folytatódik a program
Megyünk tovább, december végéig az eredeti feltételekkel érhető el a Széchenyi Kártya Program
– szögezte le a Portfólió előadásában Krisán László, a KAVOSZ Zrt. vezérigazgatója. A kérdésben megszületett kormánydöntés kapcsán tehát az idei évben még biztosan rendelkezésre áll a vállalkozások számára a futamidő végéig fix, 5 százalékos kamat mellett elérhető kedvezményes forrás.
A KKV-SZEKTOR JELENTŐSÉGÉT MI SEM MUTATJA JOBBAN, MINT HOGY A FOGLALKOZTATÁS 75 SZÁZALÉKÁT, ÉS A GDP 55 SZÁZALÉKÁT ADJA
– hangsúlyozta a vezérigazgató.
A Széchenyi Kártya Program MAX+ hiteltermékei a következők:
- Széchenyi Kártya Folyószámlahitel MAX+ a napi működési költségek biztosításához
- Széchenyi Turisztikai Kártya MAX+ kifejezetten a turisztikai szektorban működő vállalkozások részére
- Széchenyi Likviditási Hitel MAX+ a vállalkozás működéséhez szükséges forgóeszközök beszerzésekhez
- Széchenyi Beruházási Hitel MAX+ az energiahatékonyság javítását és technológiaváltást segítő „zöld” beruházási hitelcélok megvalósítására
- Széchenyi Mikrohitel MAX+ továbbra is lehetőséget biztosít a legkisebb, akár kezdő mikro- és kisvállalkozások agrár és nem agár beruházási céljainak megvalósítására
- Agrár Beruházási Hitel MAX+ ami elősegíti az agrár vállalkozások fejlesztési elképzeléseinek megvalósítását.
MIÉRT ELŐNYÖS?
A Széchenyi Kártya Programban
• kiemelt mértékű állami támogatással,
• a legalacsonyabb kamat és költségek mellett,
• akár ingatlanfedezet nélkül lehet finanszírozáshoz jutni.
Segítség az igénylésnél
Több éves tapasztalat, és bankfüggetlen kapcsolatok biztosítják, hogy rugalmasan, könnyen, és a legjobb feltételek mellett segíthessünk az igénylés teljes folyamata alatt.
Ne bízza a véletlenre, és válasszon olyan partner, akivel okos döntést hozhat.
Jelentkezzen ingyenes előminősítésre!
Molnár András
Pénzügyi szakértő
Email: hello@okosdontes.hu
Telefon: 06-30-812-8267
Többet szeretnél tudni?
Keress minket elérhetőségeinken!
Vagy használd a lenti űrlapot, hogy egy okos döntést hozhass!
Keress meg minket, és megmutatjuk, hogy mindig van választásod!
Jelen weboldal tartalma, és a hozzá tartozó valamennyi dokumentum tájékoztató jellegű, és nem minősül biztosítási termék, befektetési tanácsadás, vagy pénzügyi szolgáltatás ajánlattételnek! Ezen információkat és adatokat az Okos döntés üzemeltetői megfelelő gondosság mellett rendszeres időközönként felülvizsgálja, és frissíti. A köztes időben azonban az adatok, és információk elavulttá válhatnak, így azok idegenszerűségéért, teljességéért, esetleges pontatlanságáért felelősséget nem vállalunk. Kérjük, hogy mielőtt a honlapunkon olvasott információk alapján üzleti döntést hozna, feltétlenül lépjen kapcsolatba velünk. Az Okos döntés fenntartja magának a jogot, hogy a jelen honlapon található információkat bármikor előzetes értesítés nélkül módosítsa.
Az Okosdöntés partnere a Proactive Bussines Zrt., a Bankmonitor , és a HOLD AlapkezelőOkosdöntés.hu