A kormány döntése értelmében jövőre is a 2023-ban érvényes feltételek és termékstruktúra marad érvényben, azaz a Széchenyi Kártya Program 2024-ben is a futamidő végéig évi fix, 5 százalékos nettó ügyfélkamat mellett biztosít forrást a magyarországi kkv-k számára.
A kormány határozata szerint mintegy 1400 milliárd forintnyi kötelezettségvállalásra nyílik lehetőség. Megmaradnak az idén is elérhető Széchenyi konstrukciók
- a Széchenyi Kártya Folyószámlahitel és ezen belül Széchenyi Turisztikai Hitel,
- a Széchenyi Likviditási Hitel,
- a Széchenyi Beruházási Hitel és ennek részét képező Agrár Széchenyi Beruházási Hitel,
- a Széchenyi Lízing,
- a Széchenyi Mikrohitel,
- a Széchenyi Kártya Klasszik (újonnan nem igényelhető) és
- az Agrár Széchenyi Kártya.
Kiszámítható, folyamatos finanszírozás
A Széchenyi Kártya Program már több mint két évtizede segíti a hazai mikro-, kis- és középvállalkozások finanszírozását. Az indulása óta 440 ezer vállalkozás, mintegy 6100 milliárd forint értékben jutott kedvezményes forráshoz.
A 2023 elején elindult Széchenyi Kártya MAX+ keretében eddig közel 42 ezer kérelmet fogadtak be, 1700 milliárd forint értékben, amelyből csaknem 1000 milliárd forintnyit tesz ki a már leszerződött ügyletek állománya. A források legnagyobb mértékben a kereskedelem, és gépjárműjavítás, az építőipar, a feldolgozóipar, a műszaki tevékenység, továbbá a szállítás és raktározás ágazatokba irányulnak a minisztérium közleménye szerint.
A bejelentés rendkívül jó hír a vállalkozásoknak. A Széchenyi Kártya Program jelenleg az egyetlen a kis- és középvállalkozások számára elérhető, a hitelcélok széles körére igényelhető kedvezményes program. A Széchenyi MAX+ konstrukciók vállalkozások által fizetett 5 százalékos ügyleti kamata kevesebb mint fele a piaci alapon elérhető hitelekének. A konstrukciókhoz emellett kezelési költség és díjtámogatás is kapcsolódik.
Kamatoztatnád a pénzed?
Akár SZOCHO mentesen is!
Csökkent a kamatplafon és a kamatstop is védi még a cégeket
Megnyugtató lehet a vállalkozások számára az a múlt héten bejelentett hír is, hogy a piaci forgóeszközhitelekre október 9-ével bevezetett önkéntes kamatplafon mértékének mérséklésében állapodtak meg a Magyar Bankszövetség és a gazdaságfejlesztési minisztérium képviselői. Eszerint november 2.-ától a kamatplafon 12 százalékról 11,5 százalékra csökken.
Megerősítették továbbá azt is, hogy a a korábban (2022. november előtt felvett) változó kamatozású céges hitelekre vonatkozó kamatstop kivezetésének felülvizsgálatára azt követően kerülhet majd sor, ha a jegybanki alapkamat egyszámjegyűre csökken. (Az alapkamat a Magyar Nemzeti Bank októberi döntése alapján 12,25 százalékra csökkent. Az MNB három év után most mérsékelte először az irányadó rátát, 0,75 százalékponttal.)
Molnár András
Pénzügyi szakértő
Email: hello@okosdontes.hu
Telefon: 06-30-812-8267
Többet szeretnél tudni?
Keress minket elérhetőségeinken!
Vagy használd a lenti űrlapot, hogy egy okos döntést hozhass!
Keress meg minket, és megmutatjuk, hogy mindig van választásod!
Jelen weboldal tartalma, és a hozzá tartozó valamennyi dokumentum tájékoztató jellegű, és nem minősül biztosítási termék, befektetési tanácsadás, vagy pénzügyi szolgáltatás ajánlattételnek! Ezen információkat és adatokat az Okos döntés üzemeltetői megfelelő gondosság mellett rendszeres időközönként felülvizsgálja, és frissíti. A köztes időben azonban az adatok, és információk elavulttá válhatnak, így azok idegenszerűségéért, teljességéért, esetleges pontatlanságáért felelősséget nem vállalunk. Kérjük, hogy mielőtt a honlapunkon olvasott információk alapján üzleti döntést hozna, feltétlenül lépjen kapcsolatba velünk. Az Okos döntés fenntartja magának a jogot, hogy a jelen honlapon található információkat bármikor előzetes értesítés nélkül módosítsa.
Az Okosdöntés partnere a Proactive Bussines Zrt., a Bankmonitor , és a HOLD AlapkezelőOkosdöntés.hu