Az egész jelzáloghitel piac a feje tetejére állt
Dobd ki a hitelkalkulátorokat, felejtsd el a JTM szabályzást!
Kedvező hitelek, könnyen elérhető támogatások.
Az otthonteremtés még nem volt ilyen időszerű!
Most Te diktálod a feltételeket! Ez most vadnyugat!
Ölik egymást a bankok
A történet nem is túl régre nyúlik vissza.
Nagyjából 2 hete kezdődött, amikor az egyik kereskedelmi bank olyan piaci ajánlattal jelent meg a közvetítők között, ami a támogatott konstrukciók határait feszegette.
Persze a konkurencia ezt nem hagyta szó nélkül, és bele álltak az árversenybe!
Ennek minden előnyével, és hátrányával együtt.
Elképesztő harc folyik minden egyes ügyfélért, aki most szeretne ingatlant vásárolni!
Hátrányok
A kialakult piaci versenyt némiképp árnyalja, hogy mindez a pandémiás időszakban történik. Ennek eredményeként számos korlátozást vezettek be a pénzintézetek a befogadható jövedelmek, és munkakörök tekintetében.
Ilyenekre gondolok, hogy van aki eddig elfogadta a külföldről származó jövedelmet, de most épp nem. Vagy eddig imádták ha valaki vállalkozó, most nem. A vendéglátósokat is egyre kevésbé szeretik finanszírozni.
A jövedelem terhelhetőség bár törvényileg szabályozott, a bankok az előírtnál lényegesen óvatosabban közelítik meg a határértékeket.
Az is egyre természetesebb, hogy a 20% önerő már édeskevés. Már a homlokomat sem ráncolom össze, ha 30%ot kérnek az ügyféltől.
Babaváró kölcsön
Egy gyermek vállalása mindig többlet költéseggekel jár. Igényeld meg állami támogatással.
Az érem másik oldala
Ez persze egy cseppet se szegje kedved, hisz minden rosszban van valami jó!
A bevezetőben említettem, hogy most aztán valóban értelmét vesztették a lakáshitel kalkulátorok (mondjuk szerintem eddig is legfeljebb iránymutatóknak voltak jók, erről ITT ÍRTAM is részletesen), mert a kialakult versengésben, egyszerűen egymásra licitálnak a bankok az egyedi kedvezmények tekintetében!
Nemritkán 1-1,5% ár előnyt is adnak, a kalkulátorokban elért számokhoz képest, vagy egyszerűen csak kedvezőbb feltételeket adnak meglátva a konkurencia ajánlatát.
Folytassam?
Közvetítőkön keresztül a 2% kamatkedvezmény sem az ördögtől való gondolat!
Az pedig, hogy ez 20-25 év alatt mennyi pénzt hagy a zsebekben, már rátok bízom!
Miért jó ez neked?
Végső soron történhet akármi, ha abból neked nem származik hasznod, akkor gépelhetek napestig, nem igaz?
Nézzük át ez miért is jó neked!
Meglévő hitel esetén
– Egy jelzálog hitel kiváltás havonta akár több tízezer forintot is hagyhat a zsebedbe, vagy ugyan azzal a törlesztővel jelentősen csökkentheted lakáshiteled futamidejét.
Ne aggódj, a kiváltással járó költségek, és adminisztrációs terheket jórészt a bankok vállalják helyetted.
Új lakáshitel esetén
– A fentebb leírt nehezítéseket, egy tapasztalt közvetítő segítségével észre sem fogod venni. Mindössze annyit tapasztalhatsz, hogy ami egy hónapja még kedvező ajánlat volt, mostanra csak a „futottak még” kategóriát súrolja.
A támogatásokkal teleszórt piacon, talán még soha nem volt ennyi lehetőséged saját ingatlanba költözni!
Megint a családosok járnak jól!
Nem!
Illetve nem csak. A jelenlegi versenyt kihasználva akár egyedülállóként, akár gyermektelen párként is elérhető közelségbe kerültek azok a kamatok, amit eddig kizárólag államilag támogatott konstrukcióban láttál a hirdetményekben.
Lakás terved van?
Ne várj egy percet sem! Kérj ajánlatot, és valósítsd meg a álmaidat!
Ingyenes tanácsadásért, és ajánlatkérésért keress meg minket, és segítünk elérni céljaidat!
Molnár András
Pénzügyi szakértő
Email: hello@okosdontes.hu
Telefon: 06-30-812-8267
Jelen weboldal tartalma, és a hozzá tartozó valamennyi dokumentum tájékoztató jellegű, és nem minősül biztosítási termék, befektetési tanácsadás, vagy pénzügyi szolgáltatás ajánlattételnek! Ezen információkat és adatokat az Okos döntés üzemeltetői megfelelő gondosság mellett rendszeres időközönként felülvizsgálja, és frissíti. A köztes időben azonban az adatok, és információk elavulttá válhatnak, így azok idegenszerűségéért, teljességéért, esetleges pontatlanságáért felelősséget nem vállalunk. Kérjük, hogy mielőtt a honlapunkon olvasott információk alapján üzleti döntést hozna, feltétlenül lépjen kapcsolatba velünk. Az Okos döntés fenntartja magának a jogot, hogy a jelen honlapon található információkat bármikor előzetes értesítés nélkül módosítsa.
Az Okosdöntés partnere a Proactive Bussines Zrt., a Bankmonitor , valamint a Pannonsafe Kft, és a HOLD AlapkezelőOkosdöntés.hu