A gondoskodás a tettekkel válik kézzel foghatóvá!

Mi kell a 10 százalékos önerő igényléséhez?

Egyre több pénzintézetnél elérhető az első lakásvásárlók számára bejelentett 10% önerővel igényelhető lakáshitel konstrukció.
És most már a részletek, valamint a buktatók is körvonalazódtak!

Milyen feltételekre kell számítani?

A pontos törvényi rendelkezésről már írtam nektek ebben a bejegyzésben, ezért most inkább a bankok elvárásairól, és a kötelező dokumentáció részleteiről fogok információkat megosztani veletek.

Jelenleg mindössze három banknál, az OTP Banknál, az Erste Banknál és a K&H Banknál lehet meghatározott feltételek teljesítésekor 10 százalékos önerővel lakáshitelt igényelni, ám a lehetőségek nem mindenütt azonosak. Emiatt célszerű alaposan tájékozódni igénylés előtt.

Fennálló ingatlan tulajdon jogviszony igazolása
Ezt az igazolást a Lechner tudásközponttól kell beszerezni.
Az igényléskor le kell adni egy nyilatkozatot, amelyet a Lechner Tudásközpont állít ki.
Nyilatkozni kell arról, hogy egyik hiteligénylő sem rendelkezett lakásban 50 százalékot elérő tulajdoni hányaddal, vagy ha igen, akkor az olyan ingatlantulajdon volt, ami jogszabályon alapuló haszonélvezeti joggal volt terhelve (például öröklés esetén).
Az igazolás nem lehet 30 napnál régebbi.

Amennyiben szükséged lenne telefonszámra, hogy hol kell érdeklődni: +36 1 460 4081 vagy +36 1 460 4082 telefonszámon éritek el őket, 1705-ös melléken tudod elérni őket.

 A kapott igazolás valahogy így fog kinézni

Szigorúbb elbírlás

Nem meglepő módon a 10% önerővel megigényelt ingatlan vásárlásoknál a bankok valamivel szigorúbbak lesznek, hiszen a kockázat is magasabb.

Nem mindegy például, hogy az ingatlan hol helyezkedik el.
Tapasztalataink (és folyosói pletykák) alapján jelenleg kizárólag megyeszékhelyeken, és városokban érdemes elsősorban próbálkozni. Egyéb települések esetén mindenképpen érdemes egy előzetes egyeztetést folytatni a kiszemelt bankkal. 

Szintén nem hivatalos, de a JTM szabályozásban sem mennek el a törvényi felső plafonig. 
A teljes hitel kitettség jellemzően 40-45% felett már nem szívesen látott ezeknél az ügyleteknél.
Mit jelent ez?
Ha tegyük fel keresel nettó 500.000 Ft-ot, akkor 20% önerő mellett akár 250.000Ft is lehet a törlesztő részleted.
Ugyan ezen jövedelem mellett azonban, ha 10% önerővel készülsz ingatlant vásárolni nem igazán engednek majd 200.000Ft-os törlesztőrészlet fölé.
Így aztán vagy hosszabb futamidőre lesz szükséged, vagy bele kell pótolni az önerőbe amiben fiatal pároknak segítség lehet akár a babaváró hitel is.

Babaváró kölcsön

Akár 11 millió forint kamatmentesen!

Egy gyermek vállalása mindig többlet költéseggekel jár. Igényeld meg állami támogatással.

Online is!

Konklúzió

Igazából ezzel a végére is értünk azoknak a kritériumoknak amik miatt több figyelmet igényel az új lehetőség.
Innentől jellemzően standard feltételek melett fut végig a hiteligénylési folyamat.

Amennyiben nem vagy biztos benne, hogy ez egyedül is menne, és segítségre van szükséged, keress bizalommal elérhetőségeimen, és segítek megtalálni számodra, és a céljaidnak tökéletes partnert.

Facebook
Twitter
LinkedIn
Picture of Molnár András

Molnár András

Pénzügyi szakértő
Email: hello@okosdontes.hu
Telefon: 06-30-812-8267

Többet szeretnél tudni?

Keress  minket elérhetőségeinken!

Vagy használd a lenti űrlapot, hogy egy okos döntést hozhass! 
Keress meg minket, és megmutatjuk, hogy mindig van választásod!

Teljes neved, vagy ahogy szólíthatunk
Amit biztosan megkapsz, és ahova szükségesetén válaszolunk
Csak számokat írj. Pl: 06301234567
Akár több témát is megadhatsz
Írd le nekünk, amit fontosnak tartasz, mielőtt megkeresünk. Minél részletesebb vagy, annál pontosabban tudunk segíteni, akár már az első alkalomkor.
Elolvastam, és megértettem az adatkezelési tájékoztatóban leírtakat.

Jelen weboldal tartalma, és a hozzá tartozó valamennyi dokumentum tájékoztató jellegű, és nem minősül biztosítási termék, befektetési tanácsadás, vagy pénzügyi szolgáltatás ajánlattételnek! Ezen információkat és adatokat az Okos döntés üzemeltetői megfelelő gondosság mellett rendszeres időközönként felülvizsgálja, és frissíti. A köztes időben azonban az adatok, és információk elavulttá válhatnak, így azok idegenszerűségéért, teljességéért, esetleges pontatlanságáért felelősséget nem vállalunk. Kérjük, hogy mielőtt a honlapunkon olvasott információk alapján üzleti döntést hozna, feltétlenül lépjen kapcsolatba velünk. Az Okos döntés fenntartja magának a jogot, hogy a jelen honlapon található információkat bármikor előzetes értesítés nélkül módosítsa.
Az Okosdöntés partnere a Proactive Bussines Zrt., a Bankmonitor , valamint a Pannonsafe Kft, és a HOLD Alapkezelő