Okos döntés

A gondoskodás a tettekkel válik kézzel foghatóvá!

Az első negyedév több szempontból is rekordot döntött a hazai ingatlanok értékesítési volumenben.
Ezzel együtt pedig a kihelyezett jelzálog hitelek is nagyot mentek.
Aztán történt valami…

Valami megváltozott

A felpörgött piac olyan vészféket nyomott, amire rég nem volt már példa. Ilyen intenzív meg főleg.
Az internetes adatokat, véleményeket böngészve, és banki partnereinket megszólítva próbáltunk rájönni mi is történhetett a piacon.

Vége a karanténnak

Talán ez lehet az egyik ok. Legalábbis az egybeesés kísérteties. 
Ráadásul elkezdődött a nyaralási szezon is, így könnyen lehet, hogy a lakosság végre élvezni kezdte a szabadságát.

Elfogytak az ingatlanok

Na persze nem szó szerint!
A statisztikák azonban azt mutatják, hogy az új építésű ingatlanok már vagy le vannak előlegezve, vagy még árazás, kivitelezés alatt vannak, illetve nem elérhetőek a piacon.
A használt lakás kínálat pedig pang. Kevés az újonnan bekerülő használt, jó állapotú ingatlan, ami fent van azok pedig okkal nem keltek még el ez idáig.
Azok amik pedig jó vételnek számítottak, az előző negyedéves rohamban, bizony hamar elkeltek.

Nem lassul az ingatlanok áremelkedése

Ez pedig hab a nem létező tortán!
Pedig mindenki a tuti vételt várta.
Az 5%os áfa bevezetése pont annyit ért, mint halottnak a csók. Mivel az alapanyagok, nyersanyagok, és a munkaerő is több mint 10%-ot emelkedett pár hónap alatt, így az áfa legfeljebb enyhíteni tudja a vásárlás előtt állók fájdalmait.
Azt pedig ugye mondani sem kell, hogy ha az új ingatlanok árai emelkednek, a használtaké rögtön leköveti.
A koronavírus-járvány miatt élénkülő kereslet, és a Balaton-parti, vagy ahhoz közeli lakóparki, és társasház beruházások megnövekedett számának együttes hatása, hogy Somogy megyében az ingatlanok átlagára tavaly harmadával nőtt. Az ezzel beálló 444 ezer forint átlagos négyzetméterárral Somogy lett a megyék közül a legdrágább.
Somogyon kívül még Tolna megyében nőtt tavaly a 2019-es mértéknél nagyobb arányban, 17 százalékkal az ingatlanok átlagára.
További hat megyében – Veszprém, Komárom-Esztergom, Nógrád, Békés, Heves és Hajdú-Bihar – emelkedett az ingatlanok átlagára 10 százalék felett.

Babaváró kölcsön

Akár 11 millió forint kamatmentesen!

Egy gyermek vállalása mindig többlet költéseggekel jár. Igényeld meg állami támogatással.

Online is!
És erre még rátesznek a dráguló kamatok

Erről pedig az előző cikkünkben már írtunk, úgyhogy ezt nem veséznénk ki újra, de tény, hogy ez sem a további erősödéshez vezető út!
Persze a támogatásokkal erősen megtűzdelt piacon, még mindig lehet jó (sőt a drágulásokat figyelembe véve egyre jobb) konstrukciókat megfogni, a bizonytalanság már felütötte a fejét.

Merre tovább?

Az elmúlt évek tapasztalatai azt mutatják, minden csoda 3 napig tart.
Akármerre is lesz a „hogyantovább”, a lakosság egy idő után elengedi a félelmet, és a terveit akarja majd megvalósítani.
Mi pedig itt leszünk, hogy továbbra is segítsük őket egy Okos Döntés-t hozni!

Facebook
Twitter
LinkedIn
Molnár András

Molnár András

Pénzügyi szakértő
Email: hello@okosdontes.hu
Telefon: 06-30-812-8267