Okos döntés

A gondoskodás a tettekkel válik kézzel foghatóvá!

Széchenyi program újratöltve

Go helyett Max jön – a korábbinál valamivel magasabb kamattal, de hosszabb futamidővel megy tovább a kis- és középvállalkozások állami támogatású hitele a Széchényi kártya program. Az év végig meghosszabbított kölcsönprogramban a folyószámlahitelt péládul az eddigi 2,5 százalékos fix kamat helyett 3,5 százalékra lehet felvenni, de a futamidő a korábbi két év helyett akár három is lehet, az igénybe vehető hitelkeret pedig jelentősen nő.

Kamatoztatnád a pénzed?

Valódi megoldás, vagyonod gyarapításához!
Akár SZOCHO mentesen is!
Kamatadó mentesen is

Július elsejét követően is igénybe lehet venni a kis és középvállalkozásoknak szánt Széchényi kártya programban a kedvezményes, állami támogatású hiteleket – döntött a kormány.  A speciális, ágazatoknak szóló konstrukciók megszűnnek (nem lesz turisztikai célú kártya), de jön az energiakártya és az energiahitel.

A program meghosszabbításáról szóló döntést a gazdaságfejlesztési miniszter közleményben jelentette be, hangsúlyozva, hogy ezzel „a kabinet gazdaságstratégiai céljaival összhangban a piacihoz képest lényegesen alacsonyabb, legfeljebb 3,5 százalékos kamattal kiszámítható kereteket biztosítanak a kkv-szektor finanszírozásához és működéséhez, segítve ezzel a vállalkozások versenyképességének javítását és a munkahelyek megtartását”. Ezt követően Nagy Márton sajtótájékoztatót tartott a témában a Magyar Kereskedelmi és Iparkamarával közösen. Itt emlékeztetett arra, hogy kormányzati támogatás nélkül az infláció és a kamatok emelkedése miatt hitelszűke lehetne, a kkv-k-nak pedig kétszemjegyű kamatozású hitellel kellene számolniuk, amelyet vélhetően nem vennének fel. Hozzátette: a hitel nélküli növekedés káros, ezzel szemben a hitelalapú gazdasági növekedés előnyös. A tájékoztatón Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke arról beszélt, hogy egy ország akkor működik jól, ha jól működő gazdaság áll a háttérben, ezért a kamara partnere a kormánynak.

A részleteket később Krizsán László, a programot bonyolító Kavosz elnöke aztán a portfolio.hu-nak adott interjúban mondta el. E szerint az új Széchényi Max programban lesz folyószámlahitel, likviditási-forgóeszközhitel, beruházási hitel, mikrohitel és lízing is. Általánosságban beruházási célra 1-től 400 millió forint hitelösszeg érhető el, a futamidő pedig 1-től 10-évig terjedhet, a kormányzat továbbra is állami kamat, kezelési költség és kezelési díj támogatást nyújt.

Széchenyi Kártya Folyószámlahitel MAX

A Széchenyi Kártya Folyószámlahitel MAX esetén a korábbi 100 millió forintos hitelkeret 250 millió forintra nő, a korábbi 1+1 év futamidő pedig akár 3 évre is felmehet. A kamat fixen 3,5 százalék lesz (az eddigi 2,5 százalék helyett).

Babaváró kölcsön

Akár 11 millió forint kamatmentesen!

Egy gyermek vállalása mindig többlet költéseggekel jár. Igényeld meg állami támogatással.

Online is!

Széchenyi Energiakártya

Speciális termék lesz a Széchenyi Energiakártya, amely az energiaválság által érintett vállalkozásoknak többlet kamattámogatást,: ez 1 százalék éves nettó kamaton lesz elérhető a teljes futamidő alatt. Mindazon vállalkozások jogosultak a hitelre, akiknek ez év első hat hónapjában az átlagos energiaköltsége jelentősen megemelkedett az előző év azonos időszakához képest.

A korábbi likviditási hitelt felváltó forgóeszköz hitel továbbra is nagy mértékben szabadon felhasználható keretet jelent: készletfeltöltésekre, szezonális kereslet megugrására, kedvező beszerzési lehetőségek kihasználására, készletfelhalmozásra alkalmas, de a hitelkiváltás is lehet cél. A futamidő itt 3 év maradt, ám a hitel összege lehívható a szerződéskötés után is, miközben kilenc hónapos türelmi idő is. A kamat itt is felment 2,5 százalékról 3,5 százalékra.

A beruházási hitel maximális futamideje 10 év maradt, az igényelhető hitelösszeg azonban 400 millió forintra csökkent (a korábbi egymilliárdról). A  hitelcélok bővültek: a klasszikus beruházási célok, mint az új és használt gép, berendezés, tárgyi eszköz vásárlás mellett ingatlanra  sőt üzletrész-vásárlásra is felhasználható a hitel, és itt is elérhető a hitelkiváltás. A akamat 1,5 százalék lesz (a korábbi egy százalék helyett).  Az energiahatékonyság javítását, a technológiaváltás elősegítését célzó beruházásoknál azonban a kamat 0,5 százalék lesz. A lízing esetében is marad a tíz éves maximálus futamidő és a kamat 3,5 százalékra megy fel.

Az új Mikrohitel, a Széchenyi Mikrohitel MAX esetében újdonság, hogy a Kavosz a saját kezébe veszi a teljes lebonyolítást: a kamat 0,5 százalékról 1 százalékra emelkedik, a maximum futamidő 10 év marad.

Agrár Széchenyi Kártya Folyószámlahitel

Továbbra is megmarad az Agrár Széchenyi Kártya Folyószámlahitel, ahol nem változnak a feltételek: 200 milliós maximális hitelösszeg, és változó kamatozású, támogatott finanszírozás.

Facebook
Twitter
LinkedIn
Molnár András

Molnár András

Pénzügyi szakértő
Email: hello@okosdontes.hu
Telefon: 06-30-812-8267

Többet szeretnél tudni?

Keress  minket elérhetőségeinken!

Vagy használd a lenti űrlapot, hogy egy okos döntést hozhass! 
Keress meg minket, és megmutatjuk, hogy mindig van választásod!

Teljes neved, vagy ahogy szólíthatunk
Amit biztosan megkapsz, és ahova szükségesetén válaszolunk
Csak számokat írj. Pl: 06301234567
Akár több témát is megadhatsz
Írd le nekünk, amit fontosnak tartasz, mielőtt megkeresünk. Minél részletesebb vagy, annál pontosabban tudunk segíteni, akár már az első alkalomkor.
Elolvastam, és megértettem az adatkezelési tájékoztatóban leírtakat.

Jelen weboldal tartalma, és a hozzá tartozó valamennyi dokumentum tájékoztató jellegű, és nem minősül biztosítási termék, befektetési tanácsadás, vagy pénzügyi szolgáltatás ajánlattételnek! Ezen információkat és adatokat az Okos döntés üzemeltetői megfelelő gondosság mellett rendszeres időközönként felülvizsgálja, és frissíti. A köztes időben azonban az adatok, és információk elavulttá válhatnak, így azok idegenszerűségéért, teljességéért, esetleges pontatlanságáért felelősséget nem vállalunk. Kérjük, hogy mielőtt a honlapunkon olvasott információk alapján üzleti döntést hozna, feltétlenül lépjen kapcsolatba velünk. Az Okos döntés fenntartja magának a jogot, hogy a jelen honlapon található információkat bármikor előzetes értesítés nélkül módosítsa.