A kormány 2024 végéig meghosszabbítja a lakossági kamatstopot. Ez még mindig komoly segítség a változó kamatozású hiteleseknek. A Bankmonitorral karöltve kiszámoltuk, pontosan mennyit spórolnak az adósok a kamatstop meghosszabbításával.
A kamatstop bevezetésének oka az volt, hogy a koronavírus-járvány, az elhúzódó háború és a kialakult nehéz gazdasági helyzet miatt a lakosság számára elérhető hitelkamatok a jegybanki alapkamattal együtt drasztikusan megnőttek. A helyzetet jól érzékelteti, hogy míg például 2021-ben 1% alatt is volt a jegybanki alapkamat, 2022 szeptemberében már 13%-on állt.
A kamatstop intézkedés a bevezetésétől 2024. június 30-ig terjedő két és fél év alatt összesen 266 milliárd forintos megtakarítást jelentett, azaz ennyivel több maradt a családok zsebében. A lakossági kamatstop jelenleg is mintegy 300 ezer családot véd a magas kamatokkal szemben, a kamatstoppal védett fennálló tőketartozás értéke pedig meghaladja az 1250 milliárd forintot.
Mennyit nyernek az adósok a kamatstopon?
Ahhoz, hogy megértsük a kamatstop hatását a havi törlesztőnkre, célszerű tisztában lenni annak céljával és működésével. A kamatstop intézményének célja, hogy a legsérülékenyebb – kamatkockázatnak leginkább kitett – hitelek törlesztőrészlete ne emelkedjen meg drasztikusan a piaci hozamok változása miatt.
Mit is jelent mindez? A Bankmonitor szakértői egy 3 havonta változó kamatozású jelzáloghitel példáján keresztül mutatják be a kamatstop hatását. (Anno a devizahiteleket is 3 havi BUBOR-hoz kötött forinthitelekre váltották át, emiatt még mindig több százezer ilyen hitelszerződés létezik.) Az ilyen típusú hitelek kamata két részből áll: egy referenciamutatóból és egy kamatfelárból. A referenciamutató jellemzően a 3 havi BUBOR (Budapesti Bankközi Forint Hitelkamatláb), vagyis a kérdéses mutató aktuális értéke alapján módosulhat a kamat.
A számok
A szakértők úgy számoltak, hogy a fennálló tartozás jelenleg 6 millió forint, a hátralévő futamidő 12 év, a kamatfelár pedig fix 3%. A kamatstop az mondja ki, hogy ezen kölcsönnél a 2021. október 27-én érvényes BUBOR értéket kell figyelembe venni, ami 2,02 százalék. Vagyis a kölcsön aktuális, kamatstop szerinti kamata 5,02 százalék, a havi törlesztőrészlete pedig 55 500 forint.
A 3 havi BUBOR mutató aktuális, 2024.06.20-ai értéke 6,87 százalék, vagyis a hitel kamata 9,87 százalék lenne most a kamatstop nélkül. Ez alapján az adósnak kamatstop nélkül 71 000 forintot kellene fizetnie minden egyes hónapban. (Természetesen az egyes hitelekre gyakorolt hatás nagy mértékben függ a kamatfelártól, a fennálló tartozástól és a hátralévő futamidőtől is.) A kamatstop hatása egyébként mind kisebb, hiszen 2022-ben volt olyan időszak, amikor 16 százalék felett is járt a BUBOR, ez pedig 3 százalékos kamatfelárral számolva bizony már bőven 100 ezer forint feletti törlesztőket eredményezhetett volna kormányzati beavatkozás nélkül.
Mit lehet ebből levonni?
Leginkább azt, hogy ideje ránézni az eredeti hitelszerződésre, és addig gondolkozni a kiváltásán, amíg még van rá idő.
Keress meg minket elérhetőségeinken, hogy egy ingyenes konzultáción felmérjük neked mekkora törlesztő részlet emelkedést okozhat a kamatstop vége.
Molnár András
Pénzügyi szakértő
Email: hello@okosdontes.hu
Telefon: 06-30-812-8267
Többet szeretnél tudni?
Keress minket elérhetőségeinken!
Vagy használd a lenti űrlapot, hogy egy okos döntést hozhass!
Keress meg minket, és megmutatjuk, hogy mindig van választásod!
Jelen weboldal tartalma, és a hozzá tartozó valamennyi dokumentum tájékoztató jellegű, és nem minősül biztosítási termék, befektetési tanácsadás, vagy pénzügyi szolgáltatás ajánlattételnek! Ezen információkat és adatokat az Okos döntés üzemeltetői megfelelő gondosság mellett rendszeres időközönként felülvizsgálja, és frissíti. A köztes időben azonban az adatok, és információk elavulttá válhatnak, így azok idegenszerűségéért, teljességéért, esetleges pontatlanságáért felelősséget nem vállalunk. Kérjük, hogy mielőtt a honlapunkon olvasott információk alapján üzleti döntést hozna, feltétlenül lépjen kapcsolatba velünk. Az Okos döntés fenntartja magának a jogot, hogy a jelen honlapon található információkat bármikor előzetes értesítés nélkül módosítsa.
Az Okosdöntés partnere a Proactive Bussines Zrt., a Bankmonitor , valamint a Pannonsafe Kft, és a HOLD AlapkezelőOkosdöntés.hu