A gondoskodás a tettekkel válik kézzel foghatóvá!

GINOP Plusz- új pályázat mikro és kisvállalkozásoknak

 A GINOP-plusz a mikro-, kis- és középvállalkozások modern üzleti, és termelési kihívásokhoz való alkalmazkodását segítő fejlesztések támogatása.
Akár 70% támogatás is elérhető, 30% előleggel, 100%ban vissza nem térítendő formába!

KKV-k üzleti és termelési kihívásokhoz való alkalmazkodását segítő fejlesztések támogatása – GINOP Plusz-1.2.1-21

Ezen a pályázaton négy benyújtási szakaszban lehet majd indulni, az első várhatóan 2021. június 28-tól indul. Általánosan elmondható, hogy minden mikro-, kis- és középvállalkozás pályázhat, amely rendelkezik minimum 1 teljes lezárt üzleti évvel, statisztikai állományi létszáma minimum 3 fő volt, valamint kettős könyvvitelt vezet.

Kiemelendő, hogy a programban már nem csak a vidéki vállalkozások, de Pest megyei cégek is pályázhatnak! (Sajnos Budapest még mindig kivétel.) Kitétel azonban, hogy a megvalósítási helyszínnek a támogatási kérelem benyújtását megelőző 60. napnál korábban kell a támogatást igénylő székhelyeként, telephelyeként vagy fióktelepeként bejegyzésre kerülnie.

A pályázat technológia-fejlesztést támogat elsősorban, tehát elszámolható eszközbeszerzés, ezen kívül még infrastrukturális beruházások, megújuló energiaforrás használata, immateriális javak beszerzése, és szakmai tevékenységhez kapcsolódó költségek (képzés, szakértői szolgáltatások).

A pályázat nagy újdonsága, hogy másodlagos célként ingatlan beruházásokat is támogat a pályázat 70 %-áig! A pályázat tökéletesen alkalmas vidéki vállalkozások eszközbeszerzésének támogatására, hiszen Budapesten kívül, szinte az egész országot lefedi.

A támogatás mértéke akár 70% is lehet! A támogatás összege 10 millió és 629,3 millió forint között mozoghat.

MIRE HASZNÁLHATÓ FEL A PÁLYÁZAT ÖSSZEGE?

Kötelezően megvalósítandó digitális fejlesztésre, melyből legalább 1-et kell választani:

  • vállalatirányítási rendszerek,
  • szoftverek/hardverek beszerzése,
  • automatizált termelési rendszerek fejlesztése,
  • gyártási technológia fejlesztése,
  • folyamatautomatizálási eszközök, szenzor, és vezérlés technológiák fejlesztése,
  • robottechnológia alkalmazása,
  • intelligens gyártási megoldások beszerzése,
  • Üzleti felhőszolgáltatás igénybevétele, legfeljebb 10 millió Ft értékben,
  • Új eszközökhöz gépekhez kapcsolódó gyártási licensz, know-how beszerzések;

A pályázat keretei között választható:

  • Infrastrukturális és ingatlan beruházás, projekt összköltség legfeljebb 70%-áig,
  • Tanácsadási szolgáltatások igénybevétele, legfeljebb 50 millió Ft értékben, a képzésselegyütt legfeljebb a projekt elszámolható összköltségének 20%-át érheti el,
  • Képzési szolgáltatások igénybevétele, melynek értéke legfeljebb 5 millió Ft lehet, a tanácsadással együtt maximum a projekt elszámolható összköltségének 20%-át érheti el,
  • Eszközbeszerzéshez kapcsolódó gyártási licenc, gyártási know-how beszerzése, a projekt elszámolható összköltségének maxmimum 10%-ának értékében
  • Megújuló energiaforrást hasznosító technológiák alkalmazása, legfeljebb a projekt elszámolható összköltségének 50%-át érhetik el,

Előleg igénylése: A támogatás 100 %-a, maximum 629,3 millió Ft.

Önerő: A kapott támogatáson felüli saját forrással kell rendelkezni.

Nem támogatható a Budapest területén megvalósuló fejlesztés, azonban Pest megye bizonyos települései igen! 

A teljes kiírás letölthető innen!
Facebook
Twitter
LinkedIn
Picture of Molnár András

Molnár András

Pénzügyi szakértő
Email: hello@okosdontes.hu
Telefon: 06-30-812-8267

Forrás: DS4 , mapi, gov.hu

Jelen weboldal tartalma, és a hozzá tartozó valamennyi dokumentum tájékoztató jellegű, és nem minősül biztosítási termék, befektetési tanácsadás, vagy pénzügyi szolgáltatás ajánlattételnek! Ezen információkat és adatokat az Okos döntés üzemeltetői megfelelő gondosság mellett rendszeres időközönként felülvizsgálja, és frissíti. A köztes időben azonban az adatok, és információk elavulttá válhatnak, így azok idegenszerűségéért, teljességéért, esetleges pontatlanságáért felelősséget nem vállalunk. Kérjük, hogy mielőtt a honlapunkon olvasott információk alapján üzleti döntést hozna, feltétlenül lépjen kapcsolatba velünk. Az Okos döntés fenntartja magának a jogot, hogy a jelen honlapon található információkat bármikor előzetes értesítés nélkül módosítsa.
Az Okosdöntés partnere a Proactive Bussines Zrt., a Bankmonitor , és a HOLD Alapkezelő