Finisbe ért a zöld hitel

Egyre több pénzintézet jelenti be, hogy a kvóta végére ért, és nem tud több igényt befogadni a népszerű zöld otthon program termékéből. A 200 milliárdos keret a végéhez közeledik. 

Meddig fogadnak be zöld hitelt?

Nagyjából két hete kaptam először információt arról, hogy várhatóan március végére kifuthat a ZOP hitelek kerete.
Ezt ekkor még kicsit korainak éreztem jelezni, azóta viszont hivatalosan is megérkeztek az első figyelmeztető jelek.

Elsőként a szombaton érkezett hírlevél az Unicredit banktól, miszerint :

Új NHP ZOP hitelkérelem átvétele 2022.03.29-től nem lehetséges, a termék további értékesítését a Bank felfüggeszti.

Természetesen rögtön utána néztem, hogy a többi partnerünknél hogyan is állnak a zöld otthon programmal.

Az OTP Bank még állja a sarat. Ott várhatóan április közepére fog elfogyni a kvóta, így ha minden feltétel adott, oda még érdemes lehet időpontot foglalni, hogy időben be tudják fogadni az igénylést.

Fontos tisztában lenni azzal, hogy a kedvező kamatozású Zöld Otthon Lakáshitel igénybevételéhez aláírt kölcsönszerződés szükséges.

A Magyar Bankholding közzé tett információja szerint:

A program sikere miatt már csak korlátozott ideig lesz elérhető. Az ügyfél kockázata, ha az adásvételi szerződést még csak most indítja, akkor lesz-e még lehetősége ennek a típusú hitelnek az igénybevételére, vagy csak egyéb banki hitelek felvételére lesz mód.

A Raiffeisen Bank honlapján közzé tett információ a következő:

Amennyiben a Zöld Otthon Program (ZOP) keretében igényelhető terméket szeretnének igényelni, az igénylés benyújtása előtt érdeklődjenek a legközelebbi Raiffeisen bankfiókban, mivel a Bank rendelkezésére álló, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) által meghatározott támogatási keret hamarosan kimerül.

A Gránit Bank és K&H Bank a jelenlegi információink szerint továbbra is befogadja az új zöldhitel-igénylést.

Az Erste Bank hivatalosan nem kommunikált még semmit felénk.

Ilyen gyorsan elfogyott 200 milliárd?

Valószínűleg nem erről van szó, hiszen 5 hónap alatt, február 25-ig kötöttek 77 milliárd forint értékben hitelszerződést az igénylők.

A 200 milliárd forintos jegybanki keretből 120 milliárd forint ugyanis minden banknak a rendelkezésére állt, ebből a “közösből” folyósítottak. Ám amikor elfogy a 120 milliárd forint, a maradék 80 milliárdot már az alapján osztja szét a pénzintézetek között a Magyar Nemzeti Bank, hogy addig milyen aktivitást mutattak a bankok. Ez az úgynevezett allokált hitelkeret.

Azt, hogy melyik bank mennyit kap a 80 milliárd forintból, egy munkanappal az után közli a jegybank a pénzintézetekkel, hogy elérték a 120 milliárd forintos kihasználtságát.
Igen ám, de azon a napon, amikor a 120 milliárdos kihasználtság megvan, a már befogadott igénylések a közös hitelkeretből már az allokált keretet terhelik.
Nem megerősített információk szerint a fennmaradt 80 milliárd jelentős része az OTP Banknál lesz elérhető a pénzintézet teljesítménye alapján.

Hamarosan dönthet a jegybank

A 200 milliárd forintos keret emeléséről egyenlőre nincs hír. A Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa dönthetne az elérhető keret bővítéséről, de megítélésem szerint a jelen gazdasági helyzet nem kedvezne a költségvetésnek, így csak komoly nyomás hatására elképzelhető a keret bővítése.

Facebook
Twitter
LinkedIn
Molnár András

Molnár András

Pénzügyi szakértő
Email: hello@okosdontes.hu
Telefon: 06-30-812-8267

Többet szeretnél tudni?

Keress  minket elérhetőségeinken!

Vagy használd a lenti űrlapot, hogy egy okos döntést hozhass! 
Keress meg minket, és megmutatjuk, hogy mindig van választásod!

Teljes neved, vagy ahogy szólíthatunk
Amit biztosan megkapsz, és ahova szükségesetén válaszolunk
Csak számokat írj. Pl: 06301234567
Akár több témát is megadhatsz
Írd le nekünk, amit fontosnak tartasz, mielőtt megkeresünk. Minél részletesebb vagy, annál pontosabban tudunk segíteni, akár már az első alkalomkor.
Elolvastam, és megértettem az adatkezelési tájékoztatóban leírtakat.

Jelen weboldal tartalma, és a hozzá tartozó valamennyi dokumentum tájékoztató jellegű, és nem minősül biztosítási termék, befektetési tanácsadás, vagy pénzügyi szolgáltatás ajánlattételnek! Ezen információkat és adatokat az Okos döntés üzemeltetői megfelelő gondosság mellett rendszeres időközönként felülvizsgálja, és frissíti. A köztes időben azonban az adatok, és információk elavulttá válhatnak, így azok idegenszerűségéért, teljességéért, esetleges pontatlanságáért felelősséget nem vállalunk. Kérjük, hogy mielőtt a honlapunkon olvasott információk alapján üzleti döntést hozna, feltétlenül lépjen kapcsolatba velünk. Az Okos döntés fenntartja magának a jogot, hogy a jelen honlapon található információkat bármikor előzetes értesítés nélkül módosítsa.

Okosdöntés.hu