Okos döntés

A gondoskodás a tettekkel válik kézzel foghatóvá!

A felére csökkentette a kamatemelés mértékét mai döntésével a Magyar Nemzeti Bank (MNB). Mint az erről tartott tájékoztatón jelezték: a következő hónapokban is ekkora lépésközzel kell számolni. A célszám 3% körül várható.

15 bázispont

A jegybanki alapkamat a Monetáris Tanács döntése szerint holnap a jelenlegi 1,5 százalékról 1,65 százalékra emelkedik.  A kamatemelés mértéke így a korábbinak csak a felét teszi ki. 

Az emelés 15 bázispontos mértékén a következő, decemberi Inflációs jelentéskor módosíthatnak a tervek szerint. Azt mondta, az inflációt emelő tényezők tartósabban maradnak, ezért az inflációs kilátásokat övező kockázatok változatlanul felfelé mutatnak.

Három intézkedéssel folytatódik a szigorítási ciklus:

  1. Az alapkamat és a kamatfolyosó 15 bázispontos emelése.
  2. Az állampapír-vásárlások heti célmennyiségét szeptember 27-től 10 milliárd forinttal, 40 milliárd forintra csökkentik.
  3. A forintlikviditást nyújtó swapeszköz fokozatos kivezetésével szűkítik a forintlikviditást.

Idén a GDP bővülése 6,5-7 százalék között lehet, ez kedvezőbb a korábban vártnál. Az éves növekedés 2022-ben is dinamikus 5-6 százalék közötti lehet. Magyarország 2022 végére Európa öt leggyorsabb helyreállást felmutató országa közé tartozik majd a jelenlegi kilátások alapján , mondta Virág Barnabás az MNB alelnöke.

A jegybank elkötelezett az árstabilitás fenntartása mellett. A kamatemelést addig folytatják, ameddig az inflációs kilátások fenntartható módon a jegybanki célon stabilizálódnak, és az inflációs kockázatok a monetáris politika időhorizontján újra kiegyensúlyozottá válnak.

Az alapkamattal együtt egyébként változott a jegybanki betét és a hitel kamata (kamatfolyosó) is.
Előbbi 0,7 százalék, utóbbi pedig 2,6 százalék lett. Az egyhetes betéti kamat is követte az alapkamatot, így az is 1,65 százalékra emelkedik.

A bejelentés után hatheti mélypontról jött vissza és erősödni kezdett a forint – írja az MTI.

Facebook
Twitter
LinkedIn
Molnár András

Molnár András

Pénzügyi szakértő
Email: hello@okosdontes.hu
Telefon: 06-30-812-8267

Jelen weboldal tartalma, és a hozzá tartozó valamennyi dokumentum tájékoztató jellegű, és nem minősül biztosítási termék, befektetési tanácsadás, vagy pénzügyi szolgáltatás ajánlattételnek! Ezen információkat és adatokat az Okos döntés üzemeltetői megfelelő gondosság mellett rendszeres időközönként felülvizsgálja, és frissíti. A köztes időben azonban az adatok, és információk elavulttá válhatnak, így azok idegenszerűségéért, teljességéért, esetleges pontatlanságáért felelősséget nem vállalunk. Kérjük, hogy mielőtt a honlapunkon olvasott információk alapján üzleti döntést hozna, feltétlenül lépjen kapcsolatba velünk. Az Okos döntés fenntartja magának a jogot, hogy a jelen honlapon található információkat bármikor előzetes értesítés nélkül módosítsa.